Belföld

Jogsértően segítette a szentendrei önkormányzat a Fidesz-kampányt

Hét elején írtuk meg, hogy porszem került a gépezetbe, és véletlenül kiderült, hogy a fideszes képviselők dominálta szentendrei önkormányzatnál munkaidőben tolják a Fidesz kampányát. Spät Judit, az Együtt politikusa ezért kifogást nyújtott be az Országos Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz, amely pénteken ki is adta határozatát, amelyben megállapítja, hogy

jogsértést követett el az az önkormányzati dolgozó, aki munkaidőben a Fidesz kampányát segítette.

A jogsértést a Társaság az Élhető Szentendréért önkormányzati képviselője fedte fel, akinek véletlenül küldtek el egy emailt, amelyben az önkormányzat egyik figyelmetlen dolgozója azt írt:

Kérném szépen, hogy a kampányban nektek segítő aktivisták nevét és születési idejét részemre megküldeni szíveskedjetek.

Azaz egy önkormányzati köztisztviselő (akinek a törvény szerint pártsemlegesen kellene végeznie a munkáját) munkaidőben, a hivatal eszközeit és anyagi javait használva a Fidesz országgyűlési kampányában vett részt. A történet folytatódott is, mégpedig azzal, hogy Boda Anikó, a Fidesz helyi önkormányzati képviselője körbe is küldte az aktivisták listáját a személyes adatokkal együtt mégpedig úgy, hogy a „válasz mindenkinek” gombra nyomott, így azt ismét megkapta minden képviselő, beleértve az ellenzékit is.

A választási bizottság csak részben adott helyt Spät Judit kifogásának, mint írják „minden kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy Szentendre Város Polgármestere, Verseghi-Nagy Miklós polgármesteri minőségében folytatott választási kampánytevékenységet, sértve ezzel a választási eljárás alapelveit.”

Azaz a választási bizottság lényegében azt állapította meg, hogy az összehangoltnak tűnő önkormányzati segítségért a fideszes kampányban nem a polgármester, hanem egy mezei önkormányzati beosztott a felelős.

Kiemelt kép: Verseghi-Nagy Miklós (Fidesz-KDNP) polgármester beszédet mond a felújított szentendrei Keresztelő Szent János Plébániatemplom avatásán 2014. november 29-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik