Belföld

Büntetőeljárás folyik a népszavazást akadályozó kopaszok ellen

Büntetőeljárás folyik pótmagánvádra azokkal a férfiakkal szemben, akik két évvel ezelőtt megakadályozták, hogy a szocialista Nyakó István elsőként adja be a vasárnapi boltzáras népszavazási kezdeményezést. Ezt Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke közölte pénteken Budapesten, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előtt tartott sajtótájékoztatón.

Nyakó felidézte az előzményeket: a Fidesz 2015-ben vasárnapi boltzárat vezetett be, majd „az NVB-Fidesz-bűnszervezet, azaz az állampárt” sokáig sikerrel akadályozta, hogy az MSZP népszavazási kezdeményezést adjon be erről.

2016. február 23-án az NVI előtt történteket úgy értékelt: az eddigi legjobban dokumentált választási csalás történt akkor. Az ügyészség a történtek után fél évvel bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, ő pedig pótmagánvádat terjesztett elő.

A Fővárosi Törvényszék arról tájékoztatta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pótmagánvádas indítványa nyomán Cs. Mihály és társai ellen kényszerítés miatt büntetőeljárás folyik. Magánvádas esetben nem a Polt Péter vezette ügyészség képviseli a vádat, hanem a sértett

Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik