Belföld

Orbán retteghet, Kelemen Anna indul a választáson

Simán meglett az 5000 lájk. Már csak 500 aláírás kell.

Kelemen Anna kedden jelentette be, hogy elindul az idei választáson, ha egyik képére kap 5000 lájkot szerda éjfélig. Megkapta.

Hogy hol, melyik párt színeiben indul, azt csütörtökön árulja el, de azt biztosra vehetjük, hogy a Fidesz-KDNP ellenében, hiszen a pártszövetség összes jelöltje összegyűjtötte már a jelöltállításhoz szükséges aláírást.

Ez a kihívás még Kelemen Anna előtt áll, de a lájkok alapján talán bízhat abban, hogy mottója:

A politika orális műfaj és ebben én vagyok a legjobb!👸

elnyeri 500 választó tetszését.

Még 2000 lájk és Kelemen Anna is beszáll a politikába
Indulna a választáson. Azt vallja, a politika nem morális, hanem orális műfaj.

Azt persze még nem tudni, hogy az egykori felnőttfilmes-playmate mennyire gondolja ezt komolyan, mindenesetre a totális humor jegyében meghirdette  a kelemenannaizmust, mert úgy érezte, tennie kell az álszent, prűdség ellen. Korábban Staller Ilona (Cicciolina, Husika) nemcsak ígérte, be is tört az olasz politikai életbe. Öt éven át (1987-1992) volt a Radikális Párt képviselője, összesen 12, szexszel kapcsolatos törvényjavaslatot nyújtott be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik