Belföld

Szembeköpi a székelyudvarhelyi önkormányzatot a magyar állam cége

Csak a környékbeli települések szemetét vehetnék át, de a megyén kívülről is érkezik a hulladék a cekendi lerakóba, amit tavaly háromszor büntetett a környezetvédelmi hatóság.

Megszegi a székelyudvarhelyi önkormányzattal kötött szerződését a magyar állam tulajdonában lévő hulladékgazdálkodási cég, amely csak a környékbeli települések hulladékát vehetné át, ehhez képest a megyén kívülről is érkezik a szemét az általa működtetett lerakóba – írja az Átlátszó Erdély.

A Cekend-tetőn lévő szeméttelepet az RDE Harghita Kft. működteti, ami a magyar állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. romániai cége. A cég azzal a feltétellel kapott területet Székelyudvarhelytől, hogy csak a közeli települések szemetét fogják ott elhelyezni. Ez évente tízezer tonna körüli mennyiséget jelent.

Ehhez képest a tavalyi év végén a cég 138 ezer tonnányi éves mennyiséget hagyatott jóvá a megyei környezetvédelmi ügynökséggel, és 15 Hargita megyén kívüli településsel, illetve köztisztasági vállalattal szerződött. A hivatal a székelyudvarhelyi önkormányzat álláspontját is kikérte – Gálfi Árpád polgármester válaszában tiltakozott, és jelezte, hogy a cég szándékosan megszegi társulási szerződését az önkormányzattal.

A magyar állam azon nyerészkedhet, hogy Romániában nincs elég EU-konform szemétlerakó, pedig a nem EU-konform létesítményeket már 2009-ben be kellett volna zárni. Így sok helyen nem tudnak mit kezdeni a szeméttel.

A cekendi lerakóval az a székelyudvarhelyiek legnagyobb baja, hogy többször is kifolyt a tározókból a csurgalék, ami átható szagú, barna színű szemétlé formájában tört fel a város csatornáiból. Tavaly a Környezetvédelmi Őrség 23 alkalommal tartott helyszíni szemlét a telepen, háromszor büntetést szabott ki, kétszer pedig a cég környezetvédelmi engedélyének visszavonását is kilátásba helyezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik