Belföld

Rendesen megszívatta a szomszédokat Matolcsy „doktori iskolája”

Magyarországon egyedülálló, angol nyelvű, neves nemzetközi oktatóbázissal és hallgatói körrel rendelkező doktori iskola jön létre a régi budai városháza patinás épületében

– jelentette be 2016 májusában a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa, a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA). A hvg.hu most arról számolt be, hogy a doktori iskola még meg sem nyitott, de máris áll a bál miatta a szomszédokkal.

Az még hagyján, hogy a lassan két éve tartó építkezés zavarja a szomszédokat (6.30-kor kezdődő ütvefúrózás, papírvékony falakon áthallatszó munkálatok, téglapor mindenütt), a nagyobb probléma az, hogy a doktori iskolában nemcsak tantermek, hanem egy étterem, rendezvényközpont, és a pincében egy bormúzeum, illetve borozó is helyet kap.

Jó kérdés, hogy ezekre a vendéglátóhelyekre mi szükség van a doktori iskolán belül.

A szomszédok azért idegesek, mert magántulajdonú lakásukban eddig nem volt zaj, most viszont arra számítanak, hogy akár hajnalig tartó rendezvények, például esküvők is lehetnek a „doktori iskolában.” Márpedig a régi, többszörösen műemlék házban közös a tűzfal, és minden áthallatszik.

Az étterem fölé beszereltek ugyan egy hanggátló üvegtetőt, de ettől még a szomszédok szerint a falakon keresztül minden hallatszani fog.

A lakók belenéztek a tervekbe, és úgy látták, hogy az építkezés valóban csak egy doktori iskolának indult, azonban időközben valaki megláthatta az exkluzív környéken levő épületben a befektetési lehetőséget.

A PADA szerint – amelynek igazgatója, Szemerey Gabriella, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének felesége – ők mindent megtettek, az pedig ezen a környéken adottság, hogy közös a fal.

A szomszédság első körben azt szeretné elérni, hogy a doktori iskola ne kapjon addig használatba vételi engedélyt, amíg nem orvosolják a panaszaikat. A későbbiekben pedig azt tervezik, hogy folyamatosan bejelentést tesznek a rendőrségen, amennyiben túl nagy lesz a zaj.

A Pallasz Athéné ház felújítása kezdettől kérdéseket vet fel, most, hogy a vége felé közeledik, egyre nyilvánvalóbb, hogy az épület átalakítása több kárt okoz, mint hasznot

– mondta a hvg.hu-nak Váradiné Naszályi Márta, az MSZP–Párbeszéd országgyűlési képviselőjelöltje. A kerület jelenlegi önkormányzati képviselőjeként ezért megkeresi az építési hatóságot, hogy kiderüljön, az építési, illetve a használatbavételi engedélyezési eljárás során milyen előírásokat alkalmaznak a lakók védelmében. „Ha nem lesz kielégítő válasz, feljelentést fogunk tenni. A szabályokat mindenkivel be kell tartatni, még a közpénzekről sajátosan gondolkodó jegybankelnökkel is” – tette hozzá.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik