Belföld választás 2018
Tanuszodát avattak Putnokon

Gyurcsányt és Vonát rajzoltatná a seggére a putnoki polgármester, aztán hagyná, hogy rugdossák

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2018. 02. 19. 20:50

„Ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk” – mondta Tamás Barnabás.

Igencsak elengedte magát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnok polgármestere a kistérségi társulási tanácsra összegyűlt településvezetők előtt – számolt be a Hír TV. A fideszes városvezető, Tamás Barnabás az egy héttel ezelőtti ülésen figyelmet kért a meghívottaktól, miután átbeszélték a következő évek terveit, és az egyik résztvevő beszámolója szerint egyebek mellett a következőket mondta:

Gyurcsányt a seggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat.

A jákfalvi polgármester, Vilcsek Ernő megerősítette a Hír TV-nek az elhangzottakat, azt mondta, azok is megdöbbentek a stíluson, akik amúgy a Fidesszel szimpatizálnak. Tamás Barnabás nem akart nyilatkozni.

Emlékeztetnek: a putnoki polgármester azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy tavaly októberben ünnepi beszédében nyaktiló alá valónak nevezte politikai ellenfeleit.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

NEW ORLEANS - SEPTEMBER 09: The NFL shield logo on the goal post pad at Louisiana Superdome on September 9, 2010 in New Orleans, Louisiana.   Ronald Martinez/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.