Belföld

Milliókat „táncoltak el” bűnszövetségben

61 millió forint állami támogatást vettek fel jogtalanul.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádol tizenhat pedagógust. Két tánciskola több mint nyolcszáz nem létező diákja után hatvanegy millió forint állami támogatást vettek fel jogtalanul.

A vádirat szerint egy táncművészeti múlttal rendelkező nyíregyházi házaspár 2008-ban alapított egy korlátolt felelősségű társaságot, amely létrehozott két alapfokú táncművészeti iskolát a megyében. Az ilyen iskolák az alapítójuktól és az államtól kapott normatív pénzügyi támogatásból működnek.

Az állami támogatás akkor jár, ha a diákok egész évben részt vesznek az oktatásban, tanügyi nyilvántartásaikat megfelelően vezetik.

2011-től 2013-ig az alapító vádlottak és a két igazgató valódi diákjaikon kívül több mint nyolcszáz olyan tanulóra igényeltek támogatást, akik nem is jártak a tánciskolába, vagy csak egy-két hónapig szalagavató táncot tanultak. Az  tanulók után is vezettek osztálynaplót, nyilvántartást, osztályozták is őket.

A nem létező diákok után az iskola alapítói 61 millió forint vettek fel jogtalanul, amit részben luxus terepjárók lízingelésére fordítottak. A pár a teljes összegért felel a vádirat szerint, míg a pedagógusok azon diákokra járó támogatásért, akiknek az iskolába járását valótlanul leigazolták.

A nyomozásnál ingatlanokat zároltak, így van esély az okozott kár megtérülésére. Az alapítókra és az egyik igazgatóra az ügyész végrehajtandó börtönt és a közügyektől eltiltást indítványozott, a többi pedagógusnál felfüggesztett börtönt, illetve pénzbüntetést. Az ügyész kérte, hogy a bíróság tiltsa el a vádlottakat a pedagógus foglalkozástól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik