Belföld

11 éve nem írtak ilyen jó matekvizsgát a felvételizők

11 éve nem született olyan magas átlagpontszám a 6.osztályos diákok írásbeli matekvizsgáin, mint idén. A 2018-as középiskola felvételik előzetes eredményét pénteken tette közzé az Oktatási Hivatal, az adatokat a Magyar Nemzet ismertette.

Ebből kiderül, hogy a 8. évfolyamos és 4. évfolyamos diákok eredményei nem sokat változtak tavaly óta, de a 6. évfolyamosok sokat javultak.

Tavaly komoly felháborodást okozott, hogy az írásbeli első napján a gyerekek 19.7 pontot értek el az 50-ből, míg a pótnapon már 31,4-et. Idén úgy tűnik, már az első kör könyebb volt, mert a diákok 33,8 pontot értek el átlagosan.

A magyar viszont rosszabbul ment nekik mint tavaly: akkor 35,9 pont volt az átlag, idén ez 30,6 pontra csökkent.

Horvát Péter a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a lapnak azt mondta, sosem volt még példa arra, hogy a matekvizsga jobban sikerüljön a magyarnál. Ahogy arra sem, hogy hibátlan matekdolgozatok születtek volna, idén viszont hat ilyen is akadt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik