Belföld

Negyedmilliárdot kapott Növényi Norbert alapítványa

250 millió forintos uniós támogatást kapott tavaly karácsony előtt Növényi Norbert alapítványa – tudta meg a Magyar Nemzet. Az olimpiai bajnok birkózó Békés megyei alapítványának kuratóriumában ott találjuk Simonka György fideszes országgyűlési képviselő bizalmasát is. A politikus ellen a 24.hu cikke alapján indított nyomozást Központi Nyomozó Főügyészség költségvetési csalás gyanúja miatt.

Baráth Richárd nem csak Simonka sofőrje és asszisztense, de több, a politikus érdekeltségébe tartozó cégben is tisztségviselő. Ezen kívül Növényi alapítványának székhelye ugyanarra a címre van bejelentve, mint amelyet Baráth a saját lakcímeként adott meg a cégiratokban.

A lap megjegyzi, hogy Baráth a Magyar Termés Tész Kft.-ben is társtulajdonos, amely még Polt Péter legfőbb ügyész tájékoztatása szerint is 973 millió forintos kárt okozott Magyarország és az Európai Unió költségvetésének. A már említette nyomozásnak 13 gyanúsítottja van, ám nem tudni, hogy Baráth is köztük van-e.

Növényi alapítványa, amelynek 253 tagja és önkéntese van, alapcéljának a sportolás és az egészséges életmód népszerűsítését tekinti, a negyedmillió forintos támogatást is arra kapták, hogy megcélozzák „a felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztését”. Azt vállalták, hogy két sportegyesülettel konzorciumban többek között szabadidős sporteseményeket, szakmai előadásokat és „életmód klubokat” szerveznek. Az alapítvány korábban már kapott állami támogatást a Nemzeti Együttműködési Alaptól, 1,4 millió forintot, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól pedig 10 millió forintot.

Növényi és Simonka barátsága régi és közismert, jegyzi meg a lap, az egykori sportoló 2014-ben még verset is írt a politikus tiszteletére, amelynek első versszaka így szólt:

Nem lázad benne a bú, nincs harag lelkében
Bátor szíve viszi előre élete minden percében
Sötét erő mely vesztét kérné, felbukik nyomban
Másként ember nem láthatja csak nagy rohamban

A volt olimpikon maga is egy büntetőper hetedrendű vádlottja, az eljárás nyolc éve tart, de már közelednek az ítélethirdetéshez. A vádirat szerint  egy Szlovákiában bejegyzett, de egy magyar hajléktalan nevén alapított cég fiktív számlákat állított ki és fiktív cégeket működtetett, Növényi pedig tevékenyen részt vett a cégek működtetésében. Növényi a per folyamán azt állította, ő csak a reklámarca volt a cégnek, de a pénzügyekbe nem látott bele.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik