Belföld

Csütörtöktől ismét sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók

Csütörtökön folytatódik az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja, amely ezúttal öt napon keresztül tart majd – jelentette be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Boros Péterné azt mondta,

ötödik alkalommal szerveznek sztrájkot a több mint 18 ezer önkormányzati köztisztviselő érdekében, akiknek tíz éve nem emelkedett a keresetük, a kormány pedig nem ül velük tárgyalóasztalhoz. 

Azt kérik, hogy aki támogatni szeretné a sztrájkolókat, az a sztrájk idején viselje ruháján a szolidaritás kék színét vagy kék színű mosolygó figurát kitűzőként, vagy a közösségi oldalakon ossza meg a kék sztrájkplakátokat és készítsen kék smiley-s arcképeket az összetartozás jeléül.

Azok csatlakozását várják, akik szeretnék kifejezni kormányalkalmazottként, állampolgárként az állammal mint munkáltatóval szembeni elégedetlenségüket. Azok is csatlakozhatnak, akiknek ugyan növelték a keresetét, de nem tudnak megélni a fizetésből, akik nem látják biztosítottnak a jövőjüket az állam szolgálatában, és akik szeretnék jelezni, hogy az állam rossz munkáltató.

Akciójuk lényege nem „a kormányzati propaganda ágazati foglalkoztatotti átlagkereseti adatainak cáfolata”, hanem annak felmutatása: az államnak dolgozók hogyan érzik, megbecsülik-e őket. A kék akcióval be lehet vallani, ha úgy érzik, hogy az állam nem becsüli meg a munkájukat.

Boros Péterné kérdésre válaszolva elmondta:

a sztrájk ugyan csak három munkanapot érint (csütörtök, péntek, hétfő), de azért számítják ötnaposnak, mert a szombattal és vasárnappal együtt nem töri meg munkakezdés.

Rámutatott arra, az önkormányzati dolgozók 40 százalékának nőtt ugyan a keresete, de ezt helyi forrásból fedezték. Azonban az önkormányzati munkavállalók többsége kistelepüléseken dolgozik, ahol a helyi adók nagysága nem teszi lehetővé, hogy helyi forrásból emeljék a kereseteket. a helyi emelésekkel sem sikerült visszapótolni a 30 százalékos reálkereset-csökkenést, amit a dolgozók elszenvedtek, a fővárosban például 10 százalék volt a növekedés.

Az MKKSZ elnöke szerint a Belügyminisztérium elismerte követelésük jogosságát és forintosították is a sztrájkkövetelést. Két kormányülésre is bevitte a tárca ezt, de nem történt előrelépés az ügyben. Tájékoztatása szerint követelésüket 42,5 milliárd forintból lehetne teljesíteni. Az MKKSZ elnöke azt mondta, szeretnének tárgyalóasztalhoz ülni a minisztériummal és folytatni a tárgyalásokat.

A szakszervezet akciójához csatlakozott a Magyar Nők Szövetsége, amelynek elnöke, Alföldi Andrea arról beszélt, Magyarországon a dolgozó nők jelentős hányadát részben tradicionális okok miatt a közszférában foglalkoztatják. Emellett

a közvélekedés szerint a közszféra állásbiztonságot, a gyermekneveléshez nagyobb támogatást ad, nagyobb a társadalmilag hasznos munkavégzés érzése és a bértáblák, előléptetések rendje miatt kisebb a diszkrimináció. Ez azonban nincs így, a magyar állapotokra a „ragadós padló” kifejezés illik, mivel a magasabb bérfizetések elérésére tett munkavállalói és munkáltatói párbeszéd elmaradása „a lét padlóján tartja a bértarifákat”. 

Alföldi Andrea közölte, hogy a szakszervezeti követelés nem egyszerűen ágazati kérdés, a közszférában dolgozó nők számarányát tekintve nagyon is „nőkérdés”. A közszférában tevékenykedők szakmai meg nem becsülése alapvetően a nők teljesítményének el nem ismerését is jelenti. Ezért csatlakoztak a szakszervezet akciójához.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik