Belföld

Lázár János szerint az autópálya a siker titka

24.hu
24.hu

2018. 02. 09. 15:41

A kormány 3 ezer milliárd forintos útépítési és -felújítási programjának 2022-es befejezésekor Magyarország lesz a legversenyképesebb ország a régióban, itt lesz a legtöbb autópálya és négysávos autóút, ami jelentősen bővíti az ország gazdasági lehetőségeit – emelte ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Lázár János a hódmezővásárhelyi elkerülőút végcsomópontjánál épült kopáncsi körhíd terheléses próbája alkalmából tartott sajtótájékoztatón az útépítési program kiemelt célterületének nevezte a dél-alföldi régiót. A kormány célja, hogy a 2020-as évek elejére Szegedet és Debrecent négysávos út kösse össze – mondta, és megemlítette, hogy emellett zajlik a Kecskemét-Békéscsaba autóút építése is.

A miniszter az egyik legfontosabb feladatnak a megyei jogú városok bekötését nevezte az autópálya-hálózatba. Mint mondta, ez a munka minden településnél elkezdődött.

Lázár János kifejtette, a közútfejlesztési program másik célkitűzése, hogy az autópályák elérjék az országhatárt, ezek a beruházások is elindultak. Magyarország legnagyobb – mintegy 300 milliárd forintos – közúti beruházása, a Kassa-Miskolc autópálya építésére kiírt közbeszerzési eljárás is zajlik már.

Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester közölte, a tervek szerint március 29-én átadják a forgalomnak a 47-es út 12,7 kilométeres hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát. Az útépítés a város számára kiemelkedően fontos beruházás, hiszen naponta mintegy 18-20 ezer gépjármű halad át a településen, a 47-es főút belvárosi szakaszán keresztül. Az elkerülő út tehermentesíti a város központját, és megóvja a hódmezővásárhelyieket a környezet- és zajszennyezéstől.

Folyik az elkerülő úton a szalagkorlátok építése, az útburkolati jelek felfestése, a közlekedési táblák kihelyezése. A 12,7 kilométeres elkerülőút kétszer egy sávon épült meg, de a technikai feltételek adottak a kétszer kétsávos bővítésre.

A 27,9 milliárd forintos költségvetésű közútfejlesztési projekt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában uniós és hazai források felhasználásával zajlik. A kivitelezést a Colas Út Zrt., a Délút Kft., a Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítő Kft. által alkotott konzorcium végzi.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Vote YES near Vote NO posters seen in Dublin's city center advocating repeal and calling for retention of the Eighth Amendment of the Irish Constitution - a referendum fixed for May 25th.
On Thursday, May 10, 2018, in Dublin, Ireland. (Photo by Artur Widak/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.