Belföld

Hajléktalanok fosztották ki

A lakásfelújításra szánt 600 ezer forintját vették el a magatehetetlen embertől

A balassagyarmati ügyészség kifosztás miatt emelt vádat két Nógrád megyei férfival és egy nő ellen. A sértett tavaly július 23-án kora délután hazafelé tartott Balassagyarmaton, amikor ittassága miatt az utcán elesett.

A közelben tartózkodó három hajléktalan odament a földön fekvő, magatehetetlen férfihoz. Mivel a sértett védekezni nem tudott, a szatyrából a nő elvett egy csomag vágott dohányt, társai a zsebeit kutatták át.

Az egyik vádlott a zsebében hatszázezer forintot talált, amit aznap vett fel a bankból lakásfelújításra. A vádlottak a pénzt alkoholra, cigarettára, élelmiszerre, ruhákra és ékszerre költötték, a dohányon megosztoztak.

Az ügyészség valamennyi vádlottal ellen végrehajtandó szabadságvesztést  indítványozott, valamint azt, hogy a bíróság tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától. A sértett polgári jogi igényként kérte az okozott kár megtérítését. A két férfi előzetes letartóztatásban várja a bíróság ítéletét, a nő szabadlábon védekezhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik