Belföld

Fidesz-MSZP-háború Orbán „kivégzése” miatt

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 02. 02. 14:24

A lelőtt kormányfőről készült montázs miatt egymásra mutogat a két párt.

A Fidesz-frakcióvezető pénteken Budapesten tett sajtónyilatkozatában idézte fel, hogy csütörtök este Simon József, az MSZP pécsi szervezetének elnökségi tagja a Pesti Srácok Facebook-oldalán megjelent cikk alatt egy olyan képet tett közzé, amely főbe lőve ábrázolja a kormányfőt, és az a felirat olvasható rajta, hogy:

Keresd a hibát! Én nem találtam.

Gulyás Gergely a történtek után választ vár Karácsony Gergelytől, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjétől, valamint Molnár Gyula szocialista pártelnöktől, megengedhetőnek tartják-e az MSZP-ben, hogy valaki politikai ellenfelei kivégzésére hívjon fel, illetve ezt kívánatosnak tüntesse fel.

Meddig lehet ezután Simon József az MSZP tagja?

– tette fel a kérdést. Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy az MSZP annak a kommunista állampártnak a jogutódja, amely politikai ellenfeleit felakasztatta, kivégeztette, fizikai megsemmisítésüket is megengedhetőnek tartotta.

Az a kérdésünk Molnár Gyulához és Karácsony Gergelyhez, hogy leszámolt-e ezzel az örökségével (…) az MSZP, vagy még ma is megengedhetőnek tartja az MSZMP által a politikai ellenfelekkel szemben alkalmazott eszközöket.

Azt is kérdezte a fideszes az MSZP elnökétől és miniszterelnök-jelöltjétől, hogy

ez fogja-e jellemezni az MSZP kampányát, belefér-e az ellenfelek fizikai megsemmisítésére való felhívás az MSZP kampányába.

A frakcióvezető végül arra hívta fel Simon Józsefet, Karácsony Gergelyt és Molnár Gyulát, hogy kérjenek bocsánatot Orbán Viktortól. Felszólított arra is, hogy „a közéleti szerepvállalásra nyilvánvalóan teljesen alkalmatlan” pécsi politikust azonnal zárják ki az MSZP-ből.

Az MSZP országos központja közleményben reagált. Azt változtatás nélkül adjuk közre.

Hány Botka László él Magyarországon? Egy él, de az is sok. Tehát egynek sem kellene élnie! (Echo TV)

A Fidesz a mai napig nem határolódott el ezektől a mondatoktól. Ide vezet a Fidesz által évek óta folytatott gyűlöletkeltés. 3 év, 75 milliárd, célt tévesztő gyűlölet.

Az MSZP a gyűlöletkeltés minden formáját elutasítja, ezért arra kéri szimpatizánsait, hogy a Fidesszel szembeni elégedetlenségét április 8-án, a szavazófülkében mutassa meg, és csak ott.

(mti)

Kiemelt fotó: MTI/Mohai Balázs

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.