Belföld

Így működik a Fidesz Facebook-hadserege

Külön rendszert üzemeltet a Fidesz arra, hogy a Facebookon minél hatékonyabban tudja saját magát fényezni és az ellenzéket lealázni, derül ki a 444 cikkéből. .

A lapnak egy beavatott nyilatkozott, aki elmondta, a Fidesz pártközpontjából küldenek lejárató mémeket, amiket a lelkes aktivisták teljesen ingyen terjesztenek. Pénzt nem kapnak a munkájukért, de ha nem elég hatékonyak, figyelmeztetik őket. Talán ennek is köszönhető, hogy a lelkesedés csökken, hiszen már jóval kevesebb az aktivistájuk, mint korábban volt.

Hogyan épül fel ez a rendszer?

A pártnak virtuális munkatársai vannak, akiknek részt kellett venniük egy tanfolyamon, melyet Kubatov Gábor tartott.

A Fidesznek egy saját fejlesztésű rendszere is van minderre, a CAP, ami egy feladatmegosztó és belső üzenetküldő rendszer.

Ahogy a 444 írja, ezen keresztül vannak összekötve a párt emberei és a virtuális munkatársak a központi akarattal, ahonnan minden nap legalább egy, de legfeljebb öt feladat érkezik. Ez lehet egy fideszes Facebook-poszt megosztása, vagy trollkodás egy ellenzéki jelölt posztja alatt.

A feladatok végrehajtásának van egy kitűzött határideje is, ezeket ellenőrzik. A párt még abban is segít a virtuális munkatársaknak, hogy részletesen elmagyarázzák neki, hogyan kell mémeket gyártani.

A központból legtöbbször az ELÉG nevű Facebook-csoport posztját küldik ki kötelező terjesztésre. Az oldal színvonala nem verdesi az eget:

Gábornak más jellegű függősége van.Ő a hatalomtól és a pénztől függ.

Közzétette: ELÉG – 2018. január 26.

Vannak titkos csoportok is, ezeknél kifejezett utasítás volt, hogy januárra 60 fő legyen a létszám. Feladatuk a már fent említett megosztás, kommentelés.

A lap forrása azt mondta, a rendszer jó, de akik csinálják, nem értenek hozzá. Ettől persze még a maga nemében nagy dolog az, hogy egy párt képes egy ilyen rendszert fenntartani, ráadásul teljesen ingyen. Ez viszont szerinte működhetne jobban is, ha a NER hajlandó lenne fizetni is az aktivistáknak, de egyelőre még spórolnak rajtuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik