Belföld

Budapesttől Érdig áll a várólistások sora

A Momentum Mozgalom csütörtök éjjel felfestette az orvosi beavatkozásra várakozók sorait. A párt közleményében közölte:

Ha az egészségügyi beavatkozásokra váró betegek egymás mögé állnának, a sor hossza 18 km-t tenne ki (Budapest-Érd távolsága), ez összesen 36697 főt jelent (Salgótarján lakossága), akik 4213 napot kénytelenek várni, hogy hozzájussanak a szükséges ellátáshoz.

Hozzátették, gerincműtétre például 382 napot, azaz több mint egy évet kell várni. Ha pedig az epekővel várakozó betegek sorban állnának, a sor a Parlamenttől az Emberi Erőforrások Minisztériumának épületéig érne.

Momentum Mozgalom

A Momentum aktivistái ezekre az embertelen körülményekre hívták fel a figyelmet, egyszerű lemosható festékkel jelezve a várólisták lábnyomait. Az akciót rendőrök szakították meg. Az igazoltatáshoz szükséges rendőrök száma 6 fő, az utcán az intézkedéssel töltött várakozási idő 1,5 óra volt.

Az aktivisták Kecskeméten és Szegeden is felhívták a figyelmet a sorok hosszára és az egészségügyben jelen lévő problémákra.

Kiemelt kép: Momentum Mozgalom

Ajánlott videó

Olvasói sztorik