Belföld

Sztrájkra készülnek a mentősök és az ápolók

A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) levélben kér mentést Orbán Viktortól – írja a Népszava. Arra kérik a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul rendezze a béreiket úgy, hogy juttatásuk legyen arányos az elvégzett munka nehézségével és kockázataival is.

Kéréseik között szerepel az is, hogy a béremelés vonatkozzon minden egészségügyi feladatot ellátóra, legutóbb ugyanis ebből kimaradtak az ápolók, asszisztensek és a védőnők.

Emlékeztetnek arra, hogy az eddigi béremelések során különösen az orvosok jövedelme nőtt, de az ápolók és a mentősök többsége még mindig a szakmai minimumot vagy az azt alig meghaladó összeget keresi.

A szakszervezetek 15 pontos listát állítottak össze a követeléseikből, ezek között található két új bértábla is, az egyik az egészségügyben dolgozó műszakiakra, a másik a szakdolgozók jövedelmi pozíciójára vonatkozik. Az új bértáblák szerint 20-80 ezer forinttal nőnének a jövedelmek. Ezen felül kérik majd a 20-30 ezer forintos műszakpótlékok 100 százalékos emelését is.

A szakszervezetek február közepéig várnak a kormány lépésére, ha addig semmi sem történik, megkezdik a sztrájktárgyalásokat.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik