Belföld
Budapest, 2014. október 12.
Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a főváros II. kerületének polgármestere érkezik a Fidesz-KDNP pártszövetség önkormányzati választási eredményvárójára a budapesti Bálna kereskedelmi, kulturális és szórakoztató központban 2014. október 12-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Láng Zsolt titkárnőjét küldték tanúskodni, nem kellett volna

Spirk József
Spirk József

újságíró. 2018. 01. 19. 14:51

Jogi személynek nincsen becsülete.

Erre az álláspontra jutott a Fővárosi Bíróság a Budai Polgár nevű II. kerületi önkormányzati újság által kezdeményezett perben.

Láng Zsolt fideszes polgármester vezette kerület lapja a jó hírneve és a becsülete megsértéséért akart volna elégtételt venni Ungár Péter LMP-s politikuson. A lap egymillió forintos kártérítést kért egy sajtó nélkül lebonyolított sajtótájékoztatón elhangzottak miatt, a hosszúra nyúlt pert azonban végül elvesztette.

Ungár a II. kerületi képviselő-testület tagjaként 2016 decemberében hirdetett meg egy sajtóeseményt az akkor még tervben lévő olimpia budai helyszínválasztása ügyében. Arra akarta volna felhívni a figyelmet, hogy a hármashatárhegyi lakókat az ottani természetvédelmi területre kijelölt mountainbike pálya kijelölésével kapcsolatban nem megfelelően értesítették a lakókat. Újságírók ugyan nem jelentek meg a tájékoztatón, de a Budai Polgárnak valahonnan birtokába jutott egy videofelvétel, amely a politikus teljes beszédét tartalmazta.

Ungár végül néhány érdeklődőnek tartotta meg a beszédét, amelyben többek között azt állította, hogy

a Budai Polgár nevű propagandalapban csak apróhirdetések útján értesítették a polgárokat egy olimpiai beruházással kapcsolatos lakossági fórumról.

Az önkormányzati újság a Fővárosi Bíróságon egy tanút is felvonultatott, hogy bizonyítsa, nem propagandalapként működnek, valamint hogy Ungár apróhirdetéses kijelentése elemi felháborodást okozott a kerület lakóiban.

Láng Zsolt titkárnője tanúvallomásából azonban az derült ki, hogy a polgármester kérésére a lap rendszeresen közöl le cikkeket, illetve, hogy a felháborodott betelefonálók éppen azért keresték az önkormányzatot, mert nem volt megfelelő információjuk a beruházásról.

Az ítélet szerint az ügy szempontjából kevéssé lényeges, hogy a lakossági fórumról szóló híradás nem az apróhirdetések között, hanem a lap 17. oldalán jelent meg.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LEAGUE CITY , TX - MAY 20: Residents attend a prayer vigil to remember the victims from the Santa Fe High School shooting at Walter Hall Park on May 20, 2018 in League City, Texas. Last Friday, 17-year-old student Dimitrios Pagourtzis entered the school with a shotgun and a pistol and opened fire, killing 10 people.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.