Belföld

Ónos eső miatt adtak ki riasztást, figyelmeztetést – térkép

A rendőrség külön is a csúszós utak veszélyeire figyelmeztet.

Kedden többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, délután a Dunántúlon lehetnek gyengébben felhős körzetek is. Egyre többfelé valószínű kisebb csapadék; az ország északkeleti harmadán estig döntően havazás, délen, délnyugaton kezdetben ónos eső, majd eső, az átmeneti sávban vegyes halmazállapotú csapadék. A Dunántúlon helyenként megerősödik a délnyugati szél. A csúcshőmérséklet az ország északkeleti felén -2 és +2, másutt 3 és 8 fok között valószínű. Késő estére -3 és +3 fok közé hűl le a levegő – írja a Kiderül.hu.

Az ónos eső miatt keddre kilenc megyére adott ki elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést, illetve riasztást (amely járásokra érvényes) az Országos Meteorológiai Szolgálat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerdára némileg javulhat a helyzet, de öt megyére még továbbra is figyelmeztetés érvényes.

 

 

Az ónos eső és a hó veszélyeire ezúttal a rendőrök is külön felhívták a figyelmet. Kérték, hogy a sofőrök, legyenek tekintettel a korlátozott látási viszonyokra, a csúszós utakra, a szokásosnál jóval óvatosabban, lassabban közlekedjenek, hogy autójuk megcsúszását még korrigálni tudják!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik