Belföld

Újszülöttet hagytak a csabai inkubátorban

inkubátor (inkubátor, )
inkubátor (inkubátor, )
A gyermekosztály dolgozói Réthy Fruzsina névre keresztelték a babát.

A baba állapota stabil – írja a beol.hu. A megyei hírportálnak dr. Baji Sándor, a csabai kórház gyermekosztályának vezető főorvosa azt mondta, kedden 11 óra 15 perckor jelzett a babamentő inkubátor. A gyermekosztály munkatársai perceken belül ott voltak és magukhoz vették a kicsit, aki megfelelően fel volt öltöztetve, erőteljesen sírt és mozgott.

A kislány 2900 grammal és 49 centivel született. Úgy fest, egészséges, bár a vizsgálatok még tartanak, bővebbet azért nem tudni, mert a terhességről, az előzményekről nem tudnak semmit. A szükséges védőoltást beadták neki, és antibiotikumot is kapott.

A kislány a békéscsabai kórház nevéből adódóan a Réthy vezetéknevet kapta, illetve a hagyományoknak megfelelően olyan keresztnevet, aminek névnapja közel van az adott naphoz. Fruzsina egyébként a kilencedik újszülött, akit 2006 óta megtaláltak, megmentettek a békéscsabai babamentő inkubátor révén. A kicsi további sorsáról, arról, hova kerül, a gyámügyi szakemberek döntenek.

A gyermekét nem vállaló szülő a babamentő inkubátorban büntetlenül elhelyezheti újszülött gyermekét. Annak, aki belép a babamentő inkubátor helyiségébe, két perce van arra, hogy anonim módon elhelyezze újszülött gyermekét, majd távozhasson anélkül, hogy felfedné kilétét. Mint korábban a megírtuk, mára minden megyében legalább egy helyen rendelkezésére áll a krízisterhes anyák számára a babamentő inkubátor. (A címlistát itt találja!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik