Belföld

Kidöntött fa okozta egy férfi halálát, a főnöke próbálta megúszni

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, hamis tanúzás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat egy hivatásos tűzoltó és három társa ellen Somogyban. Előbbi felelős  hivatása mellett fakitermeléssel is foglalkozott, ennek kapcsán alkalmazta a későbbi áldozatot. A munkát a tűzoltó irányította annak ellenére, hogy gyakorlata, képesítése nem volt hozzá, ezen kívül munkavédelmi oktatást sem tartott, és megfelelő védőfelszerelést sem biztosított alkalmazottjának – tájékoztatott a Somogy Megyei Főügyészség.

Az áldozat szakszerűtlenül és védősisak nélkül döntött ki egy fát, amely végül rádőlt. Olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A vádlott ezután hamisított egy munkavédelmi naplót, hogy igazolja: a férfi megfelelő munkavédelmi oktatást kapott, továbbá három alkalmazottját – köztük az áldozat édesapját – rávette,  hogy a munkavédelmi eljárásban hazudjon arról, hogy nem ő teher a balesetről.

Az ügyészség a tűzoltóval szemben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott, illetve, hogy tiltsák el  fakitermelői foglalkozástól, míg hamisan tanúzó társai esetében próbára bocsátást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik