Belföld

Titkolnák, de 2017 végéig 71-en fagytak meg

fagyhalál (fagyhalál, )
fagyhalál (fagyhalál, )
A DK szerint nemcsak az adat rettenetes, hanem a titkolózás is.

Hiába az enyhébb időjárás, év végéig már 71-en hűltek ki Magyarországon. A Demokratikus Koalíció közleménye szerint az Orbán-kormány – ahelyett, hogy fedelet biztosítana az utcán alvóknak – inkább arra összpontosítja hatalmát, hogy a rettenetes adatokat eltitkolja, hiszen azokat az Országos Rendőr-főkapitányság már nem adhatja ki.

Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke az adatok visszatartását felháborítónak tartja, de úgy véli,

ennél is gyalázatosabb, hogy az Orbán-kormány nem hajlandó segíteni a nélkülözőkön. A magát keresztényinek hazudó rezsim valójában pusztítja a magyarokat, szociálisan teljesen érzéketlen. A választási győzelem után felálló új, demokrata kormánynak kötelessége lesz a hajléktalanokon való méltó gondoskodás, a fagyhalál elkerülése érdekében egy figyelőrendszer felállítása.

Korábban a Magyar Szociális Fórum – értesüléseire hivatkozva – írta meg, hogy ősz elejétől december 31-ig – az enyhébb idő ellenére is 71-en fagytak meg Magyarországon. A Szociális Fórum szerint az Országos Rendőr-főkapitányság azért nem adhat információt a rendkívüli kihűléses esetekről, hogy ne lehessen valós időben tájékozódni a történtekről, a választás évében szebb színben tüntesse fel magát és a magyar társadalmi valóságot.

A Magyar Szociális Fórum emlékeztetett rá, hogy a fagyhalált a kormány akkor is nem létező problémaként kezelte, amikor a Központi Statisztikai Hivatal 2016-ban 238 ilyen esetről számolt be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik