Belföld

Egy magyar idősotthon lakói adnak célt a menekülteknek

Szép történetről számol be az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának oldala. A 32 éves Rita Joy Osazee, aki a nigériai Edo államból indult útnak és a 29 esztendős szíriai Radwa Al Nazer, akit Damaszkuszból űzött el a háború, egy képzésen vesz részt a budapesti Albert Schweitzer Református Szeretetotthonban. A tanfolyamot a MigHelp nevű civil szervezet szervezi, amelynek egyik fő célja, hogy szakmára tanítsa, és azon keresztül álláshoz segítse a menekülteket és a bevándorlókat.

Az idősek ellátásról szóló tanfolyam 60 órás, amiben az előadások mellett benne van a gyakorlat is. Radwa már túl van 40 órán, és mára az otthon számos lakójával sikerült megismerkednie.

Szeretem ezt a munkát. Nagyon sok türelemre és kedvességre van hozzá szükség, de néha legszívesebben sírnék örömömben, amikor látom, hogy valakit az itt lakók közül sikerült boldoggá tennem.

A riportban megszólal az otthon egyik lakója, a 93 éves Kárpáti Ilona, aki 46 évig élt Kanadában, és örül annak, hogy a két menekült nő viseli gondját, kivált, hogy angolul beszélhet velük.

Azáltal, hogy másokról gondoskodnak, a menekültek el tudnak kezdeni túllépni azokon a traumákon, amelyek arra kényszerítették őket, hogy elhagyják az otthonukat.

Radwa és a családja a háború miatt jött el Szíriából, de ők nem a 2015-ös hullámmal érkeztek Európába. Tudatosan választották Magyarországot még négy évvel ezelőtt, mivel Radwa édesapja itt tanult orvosnak még a szocializmus idején. Radwa, aki a damaszkuszi egyetemen annak idején pszichológiát tanult, Magyarországon korábban arab nyelvet tanított, illetve kézműveskedett. Férjnél van, a gyermeküket várják.

A nigériai Rita 2015-ben a nagy menekülthullám idején érkezett Magyarországra. Jelenleg egy étteremben dolgozik, de reméli, hogy rövidesen az idősekről való gondoskodás lehet majd a hivatása.

A riport itt olvasható el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik