Belföld

Újszülöttek, akik különleges belépővel érkeztek

2017-ben is sok apróság született nem mindennapi körülmények között, mentőautóban, főút mentén, vagy az otthonában, mert már annyi idő sem maradt, hogy a kismamát kórházba vigyék. Az Országos Mentőszolgálat 2017-es különleges esetei közül válogattunk.

A lakásból sem jutottak ki

Egy januári hétfőn olyan kismamához riasztották a mentőket, akinek már kétperces fájásai voltak.  A folyamat olyannyira felgyorsult, hogy az egység már el sem tudott indulni a nővel a kórházba, így a lakásban vezették le a szülést.

Bianka pár perc alatt világra jött, még a szomszédos szobában békésen alvó testvéreit sem ébresztette fel

– írta akkor a mentőszolgálat. A mentőegység végül az egészséges, újszülött kislányt és az anyukát is kórházba szállította.

A mentőket is alig akarta megvárni a kislány

Hasonló történetről számolt be az  Országos Mentőszolgálat márciusban. Az egyik fővárosi rohamkocsit egy megindult szülés miatt riasztották Budapesten. Amíg a mentők kiértek, addig a szülők tartották a kapcsolatot telefonon a mentésirányítókkal, akik tanácsokkal látták el a párt. Az izgalom érthető volt, a jelek ugyanis arra utaltak, hogy a baba még a mentők kiérkezése előtt világra jön. És bár őket végül megvárta, a kórházba már el sem indultak, a kislány leendő otthonában született meg húsz perc alatt, komplikációk nélkül.

Fotó: Országos Mentőszolgálat/ Facebook

Első műszak szüléssel

Izgalmasan indult a nyár utolsó hónapja egy Vas megyei településen, ahol hajnali 1 óra körül kérték a mentők segítségét. A bejelentő azt mondta, hogy egy harmadik gyermekét váró nő magzatvize elfolyt. Azonnal mentő indult a helyszínre, a személyzete pedig – azon túl, hogy megkezdték a kismama ellátását és a szülés előkészítését – „erősítést” hívott. Az  esetkocsi csapatával egy frissen végzett, első szolgálatát teljesítő fiatal mentőtiszt nő is érkezett, aki profi módon vezette le a szülést. Az egészséges kislányt és anyját kórházba vitték.

Nagy szerencse, hogy első szolgálatban ilyen csodálatos eseménynél nyújthattam segítséget! Örök emlék lesz!

– nyilatkozta. Ugyan nem vele, hanem a mentőápolóval, de készült kép a piciről:

Fotó: Országos Mentőszolgálat/Facebook

A sofőr vágta el a köldökzsinórt

Egy augusztusi hajnalon riasztották a szentesi mentőket azzal, hogy egy mindenórás anyukánál elfolyhatott a magzatvíz. Az esetkocsi hamar kiért, de a mentőtiszt már tudta, hogy nem fognak beérni a vajúdó nővel a kórházba.

A baba a mentőautóban jött világra, a sofőr vágta el köldökzsinórt. Az újszülött és az édesanya ellátása után stabil paraméterekkel indult el újra a mentő az újdonsült családdal. Ő volt a kis türelmetlen:

Fotó: Országos Mentőszolgálat/Facebook

Nem maradt sok idő az örömre, cselekedni kellett

A történet hasonló: egy augusztusi vasárnap  egy terhessége 36. hetében járó kismamának fájásai kezdődtek, amik egyre sűrűbben jelentkeztek. A nyírbátori mentőknek  azonnal cselekedniük kellett, a baba ugyanis nem hagyott túl sok lehetőséget a felkészülésre. Az érett, egészséges újszülöttet pár perc alatt világra segítették. Az örömre ugyanakkor nem maradt sok idő, szülés után az édesanyánál komplikáció lépett fel, ezért azonnal mentőhelikoptert riasztottak hozzá.

Az esetkocsi hibátlan ellátásához így a hamarosan helyszínen landoló helikopter csapata is csatlakozott. A mentőknek az anyuka állapotát sikerült stabilizálni, őt további ellátásra, az újszülöttet pedig megfigyelésre, kórházba szállították.Az édesanyának mielőbbi felépülést, az újszülöttnek boldog és egészséges életet kívánunk!

– írták akkor.

Fotó: Országos Mentőszolgálat/Facebook

Saját gyermeke születéséhez riasztották a mentősofőrt

Saját feleségéhez riasztottak egy mentősofőrt szeptemberben. A 39. hétben járó kismama még viccelődött is munkába menő férjével, hogy majd hívja a mentőket, ha megindul a szülés. Így is lett: a kismama nem sokkal éjfél előtt szólt az épp szolgálatban levő párjának, hogy úton van a pici.  A mentőegység épp az állomáson tartózkodott, így az irányítás engedélyével azonnal indultak is – még éppen időben.

Az átadást követően nem sokkal megszületett Levente! Az édesanya és az újszülött is egészséges!

– írta közleményében az Országos Mentőszolgálat

Fotó: Országos Mentőszolgálat/Facebook

Telefonon vezették le a szülést

Kétségbeesett hívást rögzített augusztusban a nyírhegyházi mentésirányítás. Egy terhessége utolsó óráiban járó kismama anyja rémülten hívta a mentőket Vasmegyerről. Elmondása szerint lányának elfolyt a magzatvize és szülési fájdalmat érez. Dr. Nedeczkyné Németh Orsolya mentésirányító azonnal odavezényelte a legközelebbi, alig percnyire lévő egységet, közben felváltva instruálta a segítőkész, ám még mindig pánikban lévő nagymamát és a pillanatokon belül édesanyává váló nőt, hogyan segítsék a világrajövetelt, mivel a baba nem volt hajlandó várni. Mire a mentő a helyszínre ért a személyzetnek csak az újszülött kislány és az édesanya vizsgálatával, ellátásával kellett foglalkoznia, majd mindkettejüket kórházba vitték.

 Óriási megkönnyebbülés volt meghallani a zűrzavar közepette a felsíró csecsemő hangját, ekkor már én is elérzékenyültem

– mondta  Nedeczkyné Németh Orsolya, akkor már nagy örömmel.

Fotó: Országos Mentőszolgálat/Facebook

Szülés a 4-es főúton

Hajdú-Bihar megyében is izgalmasan telt egy szeptemberi délután. A kismama, akihez riasztották a mentőket, a terhessége utolsó napjaiban járt, amikor beindultak a fájások. Elindultak vele a kórházba, de annyira felgyorsultak az események, hogy kénytelenek voltak félreállni a 4-es főúton, és világra segíteni a babát, aki percek alatt a világra jött.


Országos Mentőszolgálat/Facebook

Szüléssel avatták fel az új mentőautót

Erre a hónapra akadt még nem mindennapi történet. Egy vasárnap reggel érkezett a segélykérés a mentőkhöz, miszerint egy terhessége utolsó napjaiban járó kismamának elfolyt a magzatvize és fájásai vannak. A derecskei kiemelt mentőegység sietett a helyszínre, ahol kiderült: minél hamarabb be kell érniük a kórházba. A kismamát gyorsan mentőbe tették és elindultak vele. A fájások azonban egyre sűrűbbek lettek, a szülés beindult, így a település határában világra segítették a babát: egy egészséges kisfiút.

A derecskei mentőállomás 2 hete kapta az új kiemelt mentőegységet, ez volt az első szüléslevezetés ebben az autóban, így az örömöt fokozza, hogy sikeresen felavatták az új mentőt

– fűzték hozzá a mentők.

Fotó: Országos Mentőszolgálat

Szülés előtt leugrott a boltba a kismama

És még mindig szeptember, a történet pedig ezúttal sem szokványos, noha ezúttal a szülés végül kórházban zajlott le.  Egy pécsi nő hívta ki a mentőket, a mentésirányító pedig a helyi kiemelt mentőegységet riasztotta, de amikor a mentők kiértek a lakásra, kiderült, hogy a nő úgy döntött, mielőtt bemegy a kórházba, még gyorsan megejt egy bevásárlást.

A kismama élettársa azt mondta az egység tagjainak, hogy párja perceken belül visszajön, és kérte őket, hogy addig üljenek le. Néhány perc elteltével a nő valóban megérkezett, de közölte, hogy még nem pakolta össze a dolgait, amiket be akar vinni a kórházba, így a mentőknek tovább kell várniuk. A kismamát végül időben kórházba szállították, de a sok várakozás miatt az egység hosszú időre kiesett a betegellátásból.

A baba másképp gondolta

November végén újfent mentőautóban született egy csecsemő. Érkezett a bejelentés,  hogy egy terhessége utolsó napjaiban járó kismamának egyre sűrűbben jelentkeznek a fájásai. A helyszínre riasztották a polgári esetkocsi csapatát, amely pár percen belül meg is érkezett. Gyors, de alapos vizsgálat után indultak a kórházba, hogy a szülés a legmegfelelőbb körülmények között történjen. A baba viszont nem így gondolta.

Az események felgyorsultak és a mentőautóban a bajtársak egy egészséges kislányt segítettek a világra. Ellátás után, megfigyelés céljából stabil állapotban szállították kórházba az újdonsült anyukát és kislányát.

Őt:

Országos Mentőszolgálat/Facebook

Ha még szemezgetne a mentők történetei közül, itt megteheti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik