Belföld

„Szeretet legyen ott, ahol ma gyűlölet van” – Áder János egy szentet idézett

Az államfő újévi köszöntőjében bölcsességet kívánt közös választásainkhoz.

Áder János az Újév első perceiben mondott beszédét ezúttal is Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre. Az államfő most is az összefogás és egymás tiszteletének fontosságát emelte ki köszöntőjében.  Az alábbiakban – hivatala honlapja alapján – közöljük az elnöki köszöntő teljes szövegét.

 Újévi köszöntő

Tisztelt Honfitársaim!

Osztozva az új esztendő örömében és ígéretében, hazánk államfőjeként azt kívánom, adjon az Isten boldog új esztendőt minden jóakaratú embernek, minden magyarnak, nemzetünk minden polgárának.

Mindenkinek, aki most szeretteire gondolva ugyanazt érzi, ugyanazt kívánja széles e hazában.

Adjon az Isten bizakodásra okot adó új esztendőt az elesetteknek, a segítő kezet nyújtóknak, a szárnyaikat próbálgatóknak.
Reményeiket valóra váltó új esztendőt az új álmok megálmodóinak, az okos terveket kovácsolóknak, a hitet másokban is táplálóknak.
Adjon az Isten békés új esztendőt a járt úton haladóknak és a járatlan utat választóknak, az áldozatot vállalóknak, a gyermekeikért szeretve aggódóknak, a személyes vágyaikból közös jövendőt építőknek.

Mindenkinek, aki most másokkal együtt vagy épp magányosan ünnepelve a szeretteire gondol.

Kedves Honfitársaim!

Az új év első perceiben, óráiban – amikor legelőször szüleinknek, gyermekeinknek, a hozzánk legközelebb állóknak kívánunk boldog új évet – a jókívánságok sokasága bizonyítja, hogy természetes vágyunk legjobb énünkkel fordulni a másik felé.

Mindannyian azt szeretnénk, ha családunk tagjai, barátaink osztoznának velünk a szeretetben, az új év örömében, a reményteli bizakodásban.

Bármiben hiszünk, bármilyen célok vezérlik életünket, ilyenkor nem fukarkodunk egymásnak újra és újra sikert, boldogságot kívánni.
Őrizzük meg e pillanat varázsát az egész esztendőben!

Hiszen rajtunk múlik, hogy az első órák öröméből, reménységéből, szeretetéből mennyi marad velünk a folytatásra.

Hogy tudunk-e azzal a bizalommal fordulni embertársainkhoz, amivel a legjobbat kérjük számukra az óév végén, az új esztendő kezdetén?
És amit ilyenkor oly sokszor megfogadunk: elhagyjuk-e rossz szokásainkat, megőrizzük-e azt a lelkesedést, amivel most régi – új célokat tűzünk magunk elé?
Tisztelettel, megbecsüléssel fordulunk-e barátaink, munkatársaink, szomszédaink felé?

Bár sokfélék vagyunk – minket, akik éjfél után a Himnuszt énekeljük – összekötnek Kölcsey sorai, amelyekkel mindannyian jókedvet, bőséget és „víg esztendőt” kérünk magunknak, egymásnak, hazánknak.

Most, hogy életünk új éve ránk köszönt, kívánom, adjon az Isten bölcsességet személyes döntéseinkhez, közös választásainkhoz.
Adjon erőt, hogy mindig, minden helyzetben tiszteljük a másikban az embert, egymásban a magyart.
Adjon alkotó energiát, teremtő nyugalmat, egészséget, biztonságos és reményteli jövőt nemzetünk valamennyi polgárának.

Tisztelt Honfitársaim!

Assisi Szent Ferenc gondolataival kívánok mindannyiuknak boldog új évet!
„Szeretet legyen ott, ahol ma gyűlölet van.
Megbocsátás, ahol bűn.
Egyetértés széthúzás helyett
Legyen igazság, ahol tévedés van
És öröm ott, ahol ma szenvedés.
Sötétség helyén hit legyen!”

Áder János köszöntőinek egyébként visszatérő eleme egymás megbecsülése. Már 2013-ban is erről beszélt. Rá egy évre a „hazaszeretet” volt a kulcsszó, majd a közös álmok, illetve a szeretet fontossága került előtérbe, míg tavaly a kiegyezés fontosságát hangsúlyozta az államfő ünnepi beszédében.

Kiemelt kép:  MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik