Belföld

Kápolnát épít a macskák védőszentjének az árvaház

Kápolnát emel a Heves megyei Kápolnán a Macskaárvaház Alapítvány.

Az állatvédő szervezet azt tervezi, hogy egy olyan épületet hoz létre, amely egyszerre lelki, terápiás központ, és hagyományos vallási kegyhely. A kápolna az év minden napján, éjjel-nappal nyitva lesz, bárki látogathatja, imádkozhat vagy meditálhat benne, „bemehet tiszta, mély lélegzetet venni”. A kápolnát Szent Gertrúdról, a macskák védőszentjéről nevezik el.

A magánemberek adományából és önkéntes munkájából fenntartott Macskaárvaház Alapítvány tavaly alakított ki egy épületet az állatmenhely számára a település régi futballpályáján. Az egykori falusi fociöltözőt újították fel önkéntesek segítségével.

Az alapítvány célja a legrosszabb sorsú, megkínzott, kidobott vagy megmérgezett állatok mentése, gyógyíttatása, ivartalanítása, örökbe adása valamint egy olyan menhely létrehozása, ahol akár életük végéig is biztonságban, méltó körülmények között élhetnek. A súlyos sérülésekkel érkező állítok számára elkülönített gyógyító helyiségeket is berendeztek a menhelyen.

A szervezet arca, önkéntese és egyik kuratóriumi tagja Kiss Norbert autóversenyző, hatszoros magyar bajnok és Kamion Eb-győztes, aki már több adománygyűjtő és örökbeadó rendezvényt levezényelt. A Macskaárvaház december elején Budapesten tartott gazdikereső hétvégét az egyik bevásárolóközpontban, és itt adták át a szervezet – szintén Szent Gertrúdról elnevezett – díját is. Az állatvédelem támogatásáért az elmúlt években két politikust – Kiss László MSZP-s és Horváth László fideszes képviselőket – tüntettek ki.

Kiss Norbert

Igyekszünk politikamentesen működni, de nem rejtjük véka alá, hogy elégedetlenek vagyunk az állatvédelem jelenlegi szabályozásával

– mondta a 24.hu-nak Bóday Csilla, az alapítvány titkára, hozzátéve, hogy éppen az elégedetlenségükből fakadóan igyekeznek felhívni a figyelmet arra a néhány emberre, aki a hazai politikában lelkiismeretesen dolgozik a helyzet javításáért.

Bóday Csilla elmondta, hogy emellett javaslatot dolgoztak ki az állatvédelmi törvény szigorítására is.

Radikálisan kemény fellépést sürgetnek a nyilvánosság előtt elkövetett állatkínzási ügyekben. Arra próbálják rávenni a pártokat, hogy az elkövetők ellen bizonyos esetekben garázdaság címén lépjenek fel, és terjesszék ki a törvényt a haszonállatokra.

Elveinkből adódóan fontosnak tartjuk azt is, hogy több esélyt teremtsünk Magyarországon a vegán életmód terjedésének, mert ez önmagában megmentene sok állatot attól, hogy a vágóhidakon végezzék életüket.

– mondta a civilszervezet titkára.

A Macskaárvaház Alapítvány templomépítő tervét támogatják a két közeli nagyváros, Eger és Gyöngyös állatvédő aktivistái, akikhez csatlakozott Kápolna polgármestere is. Berecz Kálmán elmondta, hogy ő és számos helyi polgár is hajlandó besegíteni saját fizikai munkájával a nemcsak szakrális, de várhatóan turisztikai szempontból is különleges elképzelést.

A kápolna teteje napelemes cseréppel készül majd, amelynek segítségével hidegben folyamatos, környezetbarát temperáló fűtést kap az épület. A különlegessége az lesz, hogy hogy mindig el lesz helyezve étel és ital a környék macskái számára, ahogy azt a VII. században Szent Gertrúd tette.

A kápolna belsejében Szent Gertrúd mellé Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentjének képmása is felkerül. A kápolna környékén nyáron szabadtéri szemináriumokat szerveznek majd az állatvédelemről, az állatbarát szentekről, a macskák kultúrtörténetéről és a vegetáriánus életmód hátteréről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik