Belföld

Német neonáci is érkezik a magyar külügy konferenciájára

Nem a pedofilmentegető Milo Yiannopoulos lesz az egyetlen szélsőséges.

A német neonáci szcéna egyik legismertebb figuráját is vendégül látják azon a január végi rendezvényen, amit a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával rendez a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány – írja a Magyar Nemzet. Az Európa jövőjéről szóló, a Várkert Bazárban rendezendő konferencián magyar részről mások mellett Szijjártó Péter, Deutsch Tamás és Csányi Sándor OTP-vezér vesz részt.

Mint korábban megírtuk, a külföldi vendégek közt lesz az „alt-right”-nak nevezett amerikai szélsőjobboldali mozgalom ikonikus figurája, a homoszexuális, cionista, nőellenes blogger, Milo Yiannopoulos, aki pedofilokat mentegető megnyilvánulása miatt már saját szellemi közegében is nemkívánatosnak számít, a Fidesz holdudvara viszont rendkívül lelkesen várja érkezését.

A Nemzet szerint azonban nem ő az igazi botránykő, hanem Götz Kubitschek, aki rasszista, iszlámellenes, szélsőjobboldali nézeteket terjesztő intézeteket, kiadókat és folyóiratokat működtet. Jó kapcsolatot ápol a neonáci Nemzeti Demokrata Párt számos politikusával, befolyását az AfD-ben is próbálta növelni, a párt alapítója, Bernd Lucke azonban személyesen akadályozta meg felvételét. Az idei frankfurti könyvvásáron Kubitschek botrányt csinált, szkinhedeket és focihuligánokat hívva a vásár területére – jegyzi meg a lap.

A cikk kitér arra is, hogy a Fidesz Németországban mindezek ellenére még mindig szereti magát jobbközép pártként megjeleníteni. Orbán Viktor a bajor keresztényszociálisok kétnapos évindító ülésének díszvendége lesz január elején – a CSU azzal az érvvel tart ki mellette, hogy ha nem ő vezeti Magyarországot, akkor a szélsőjobboldali Jobbik jön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik