Belföld

Százával járnak a meddő nők petesejtért Csehországba

Mivel Magyarországon nagyon nehéz legálisan petesejthez jutni, a meddő nők egyre gyakrabban mennek a környező országokba, hogy donorhoz jussanak. Itthon, vagy valakinek van egy 35 év alatti, már szült rokona, aki hajlandó petesejtet adományozni, vagy gyakorlatilag marad a zavarosban halászás.

Az Abcúg írása.

Az a probléma, hogy a magyar nők ilyen helyzetbe kerülnek, hogy ki kell menniük a csehekhez, több száz kilométert utazni azért, hogy gyerekük lehessen

– meséli M. Edina, aki hamarosan utazik Csehországba petesejtdonorért.

A magyar kormány mindent megtesz, hogy a nőket gyermekvállalásra ösztönözze, de ebből gyakorlatilag kizárja azokat a meddő nőket, akiknek a petesejtjeik nem alkalmasak arra, hogy gyerekük lehessen. A gyermekvállalás életkora egyre inkább kitolódik a negyvenes korosztály felé, ezért egyre több nő szembesül a petesejt donációs problémával.

A törvények szerint két módon lehet legálisan petesejthez jutni Magyarországon, aminek alapfeltétele, hogy a petesejtért tilos pénzt kérni, mert az szervkereskedelemnek számít. Az egyik mód szerint petesejtet csak az adományozhat, aki még 35 év alatti, szült már legalább egy gyereket és rokona annak, akinek a petesejtjét adja. A szabályozásban a rokoni kapcsolatra azért van szükség, mert a törvényalkotók azt feltételezik, hogy egy családtag nem fog pénzt kérni a donációért.

Ezen kívül lehet anonim módon is petesejtet felajánlani, de pénzt kérni ugyanúgy nem megengedett, márpedig a petesejt leszívása nem egy kis műtét, ezért senki sem vállalkozik rá szívesen. Ilyen donor gyakorlatilag nem létezik.

Azoknak a nőknek, akiknek nincs megfelelő rokonuk két választási lehetőségük maradt: feketén szereznek petesejtet vagy kimennek külföldre, ahol legálisan fizethetnek a donornak. Ha feketén akarunk petesejthez jutni, akkor az interneten kis keresgélés után lehet találni olyan fórumokat, ahol huszonéves nők ajánlgatják több százezer forintért vagy akár egymillióért a petesejtjeiket.

Néhány magánklinikáról pedig a reményvesztett nőket Csehországba vagy Szlovákiába küldik, hogy ott legálisan választhassanak egy hosszú listáról egy jól ellenőrzött donort. Rengetegen választják ezt az utat, pedig csak néhány magánklinika orvosa ajánlja ezt a megoldást, a meddő nők mégis százával érkeznek ezekre a klinikákra.

M. Edinának 21 évesen volt abortusza, amikor annyira megsértették a méhfalát, hogy Asherman-szindrómája alakult ki, de ezt csak több évvel később egy véletlen vizsgálat során vették észre az orvosok, addig nem jöttek rá, hogy a nőnek miért nem sikerül teherbe esnie. 40 éves volt, amikor megpróbálkoztak a saját petesejtjeinek mesterséges megtermékenyítésével, de a sérült méhnyálkahártya miatt egyik sem tapadt meg.

Amikor kiderült az Asherman-szindróma, csináltak egy helyreállító műtét, Edinában pedig újra felcsillant a remény. Csakhogy eddigre már 45 éves volt, a hormoneredményei pedig nagyon rosszak: a petesejtjei nem alkalmasak többé arra, hogy gyereke lehessen.

Edina több magánklinikán és állami kórházban is járt, mindenhol elmondták neki, hogy az egyetlen esélye, ha egy rokona felajánlja a petesejtjét. A nő már kívülről fújta a szabályozást, de nem volt erre alkalmas rokona.

Az ország egyik legnagyobb meddőségi centrumának főorvosa elmondta, ha rokoni felajánlás történik, akkor rendszerint a testvér vagy unokatestvér az adományozó. Edina szerint viszont ez felvet etikai kérdéseket, hiszen a rokon végigköveti annak a gyermeknek a felnövését, aki az ő genetikai állományával megegyezik, és a gyereknek is később el kell mondani, hogy a nagynénje tulajdonképpen a biológiai anyja. Neki, bár nincs alkalmas rokona, de ha lenne, sem tenné ki ennek, mert azt is kérdésesnek látja, hogy egyáltalán elkérheti-e a rokona petesejtjét.

Ha nincs rokon, van fekete petesejt

Tehát Magyarország törvényeinek értelmében Edinának semmi esélye arra, hogy gyereket szülhessen. Elméletben – de csak szigorúan elméletben – szóba jöhetne az anonim adományozás, tehát ha valaki felajánlaná a petesejtjét egy klinikának anélkül, hogy bármit is várna cserébe. A főorvos szerint ez teljesen valószínűtlen.

Olyan még nem fordult elő, hogy besétált volna hozzánk valaki, hogy itt a petesejtem, gyógyszerezzenek be, altatásban operáljanak meg

– magyarázza a főorvos.

Az internet viszont televan a tulajdonságaikat felvonultató nőkkel, akik egy kis fizetség ellenében szívesen fekszenek fel a műtőasztalra. Ezek a donorok később az orvosnál a páciens unokatestvérének mondják magukat. Az orvosok pedig nem gyanakszanak a közjegyzői igazolással érkező rokonokra. Elméletileg előfordulhat, hogy valótlan a közjegyzői papír, de a főorvos ennek ellenére úgy látja, hogy nem virágzik a fekete petesejt kereskedelem Magyarországon. Az ő klinikájukon évente öt beavatkozást végeznek, ebből ha egy donor lehet nem rokon.

Edinának is sugallták ezt a lehetőséget, amikor kiderült, hogy nincs megfelelő rokona.

Lehet, hogy ezek furcsa félelmek, de hogyha azt mondja, hogy oké, odaadja, aztán évek múlva azon kezdünk el civakodni, hogy kinek a gyereke. Én ilyenbe nem mennék bele. Nekem sokkal kényelmesebb ez üzleti alapon, hogy van egy cseh közvetítő, aki rendezi a dolgokat. Tiszta helyzet, én adok egy összeget, és felejtsük el egymást

– magyarázza a nő.

A feketepiacba egy klinika is beszállt

A fekete petesejt kereskedelembe tudtunkkal az egyik magánklinika is bekapcsolódott. Az említett klinika azt állítja magáról, hogy 10-15 anonim, önkéntes donoruk is van. Mint fentebb írtuk, a nekünk nyilatkozó főorvos szerint ez kizárt, mert ő az elmúlt 25 évben nem tapasztalt olyat, hogy valaki ingyen felajánlja a petesejteit.

Az interneten található egy olyan honlap, ahol petesejtdonorok jelentkezését várják.  A honlapon nincs leírva a klinika neve, egyáltalán nem is lehet tudni, hogy milyen szervezet üzemelteti a weboldalt, de ha felhívjuk a megadott telefonszámot, akkor kiderül, hogy arról a klinikáról van szó, ahol 10-15 adományozó is van.

Egy pár évvel ezelőtti cikkben nyilatkozott egy nő a klinikáról, aki azt állította, hogy valóban van egy lista anonim donorokkal, de másfél millió forintot kell fizetni a szolgáltatásért, ami ugyebár illegális. A klinika nevét azért nem írjuk  le, mert bár megkerestük őket, de nem kívántak nyilatkozni, megrágalmazni pedig nem szeretnénk az intézményt.

A csehekhez az elmúlt egy évben 200 magyar nő ment

Az utolsó klinikán, ahol Edina járt, egyetlen lehetőségként vázolták fel Csehországot, ahol legálisan juthat donorhoz. Fel is vette a cseh klinikával a kapcsolatot, ahol annyira készülnek a magyar páciensekre, hogy van magyar orvos és asszisztens, de még a weboldaluk is magyar nyelvű.

A Brnoban lévő Reprofit klinikán csak 2017-ben körülbelül 200 magyar nő fordult meg, ez a szám pedig az utóbbi években duplázódott meg. A magyar főorvos szerint ennek az lehet az oka, hogy Magyarországon egyre növekvő az igény a kései gyerekvállalásra.

A cseh törvények megengedik, hogy a jelentkező donoroknak kártérítést fizessenek. A donorért és az ellátásért a páciens fizet, aminek összege 4700 euró, vagyis nagyjából másfél millió forint. Mivel a műtét hosszú felkészülést igényel a donornak, ezért a cseh klinika is fizet nagyjából 300 ezer forint kártérítést, hogy fedezzék az utazás vagy a munkából való kimaradás költségeit.

A brnoi klinikával most visszakaphatnám azt, amit elvettek tőlem 21 évesen. Igaz, hogy megint fizetnem kell érte, de legalább lehetőségem van rá, hogy eldöntsem, hogy szeretnék-e gyereket vagy sem

– mondja Edina.

Ha van spermabank, akkor miért nincs petesejtbank?

Van olyan orvos, aki szerint ennek egyszerűen szakmai magyarázata van, miszerint egy petesejtet sokkal veszélyesebb és bonyolultabb leszívni, mint egy spermiumot. Az Abcúgnak nyilatkozó főorvos szerint viszont ez még nem indokolja azt, hogy Magyarországon miért nincs erre lehetőség. Ő úgy gondolja, hogy Magyarország valahogy kimaradt ebből, aminek társadalmi, vallási és etikai okai vannak. Donorsperma egy évben 250-300 is van, míg rokoni vagy fekete petesejt adományozás elenyésző, aminek nem az az oka, hogy nincs rá kereslet, hiszen külföldre százával mennek a nők petesejtért.

Engem felháborít ez az egész történet. Az igaz, hogy sokkal veszélyesebb egy petesejtet leszívni, mint spermát adni. De mitől etikusabb az, ha valaki a spermáját adja le, mint az, ha valaki a petesejtjét, ha egyszer ezt bevállalja és vállalkozik rá?

– kérdezi M. Edina.

Csak pöckölgetik a 40 év feletti meddő nőket

Nem csak a petesejtbankokkal szembeni hozzáállás diszkrimantív ma Magyarországon, hanem a 40-45 év feletti nőkkel szemben is. Edinát a kora miatt egyik orvostól a másikig pöckölgették, a legtöbb helyen elutasítók voltak vele, igazán csak egy klinikán foglalkoztak a problémájával. Elmondása szerint a János Kórházban például úgy tekintettek rá, mint egy hülye nőre, aki nem fogja fel, hogy nem lehet gyereke.

Igaz, hogy mi egy nagyon szűk réteg vagyunk, de ezt a 45 év feletti szülni akaró korosztályt is meg kéne becsülni, és nem pöckölgetni, mint egy büdösbogarat

– mondja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik