Belföld

Tarlós szerint nem szégyellnivaló a metró 40 százalékos akadálymentesítése

Mérlegelni fogják, hogy a Dózsa György útnál lehetne-e építeni még egy liftet.

A főpolgármester szerint a 3-as metró akadálymentesítéséről népszavazásra feltett kérdés pontatlan és értelmetlen.

Tarlós István az M1-en csütörtökön azt mondta: a népszavazási kezdeményezés egy 1997-es törvényre hivatkozik, amely érvényben volt 2007-ben is, amikor befejeződött a 2-es metró felújítása, és most az az ember kezdeményezte a referendumot, aki az egyik városvezető volt, amikor a 2-es metró felújításánál összesen egyetlen liftet építtettek és egyetlen állomást akadálymentesítettek. A főpolgármester úgy fogalmazott: ezt nem érzi túl ízlésesnek.

Jelezte: borzasztó állapotú a 3-as metró, amely nagyobb utasforgalmat bonyolít egy nap, mint a MÁV, és évtizedekig senki sem foglalkozott vele. A főváros sem kezdhetett bele a felújításba 2015-ig, akkor vállalta át a kormány a BKV-nál 2010 előtt felhalmozódott adósságot – tette hozzá.

A városvezető közölte: az akadálymentesítéssel összefüggésben nem a szándék hiányzik, nagyon sokat harcoltak ezért a felújításért, és rengeteg pénzbe kerül. Hozzátette: munkatársaival mérlegelni fogják, hogy a Dózsa György útnál nem lehetne-e építeni egy liftet, ami hozzávetőleg egymilliárd forintba kerülne.

Tarlós István hangsúlyozta: nem akadályozza a népszavazást, mert a vonatkozó, 1997-es törvényből nem derül ki, hogy lifteket kellene építeni, ezért még ha érvényes és eredményes is lenne a referendum, akkor sem következne belőle, hogy ezt kell tenni. Nem is egy műszaki megoldás létezik arra, hogy a fogyatékos emberek jogairól és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló 1998-as törvénynek megfelelően megvalósítsák a metrófelújítást – mondta.

Kitért arra is, hogy Londonban 270 metróállomás van és 71 akadálymentesített, Párizsban 302 és kilenc akadálymentesített, New Yorkban a metróállomások 20 százaléka felel meg ennek a kitételnek, ehhez képest a főváros eredeti elképzelése 40 százalékról – amely még nőhet – nem szégyellnivaló – vélekedett.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője szerdán jelentette be, hogy kilenc ellenzéki párt összefogott, és közösen gyűjti az aláírásokat azért, hogy a budapestiek népszavazáson dönthessenek a 3-as metró teljes akadálymentesítéséről. Az ellenzéki politikus, aki november közepén kezdeményezett népszavazást a metró akadálymentesítéséről, elmondta, 138 ezer érvényes aláírást kell összegyűjteniük.

A kérdés így hangzik:

Akarja-e Ön, hogy a 2017-2020 között történő budapesti M3-as metróvonal felújításával egyidejűleg valósuljon meg ezen metróvonal valamennyi megállójának teljes értékű akadálymentesítése, az 1997. évi LXXVIII. törvény 2.§-ának 1. pontjában meghatározottak szerint?

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik