Belföld

Nem jött a busz, ezért mentővel akartak utazni a fiatalok

Két kézzel kalimpáló fiatalok miatt állt meg hétfő éjjel az Andrássy úton egy szirénázó esetkocsi, amely épp kórházba tartott egy vérző sérülttel. A mentő vezetője vette észre a buszmegállóban álló csapatot, amelynek tagjai egyértelműen a mentőnek integettek. Amikor az egység megállt, néhányan azonnal kereket oldottak, de ami ezután következett – ahogy fogalmaznak – az kiverte a biztosítékot még a jó szándékú segítőknél is.

Az illuminált társaság szószólója kacarászva kérdezte a mentő vezetőjét, hogy nem vinnék-e el őket az Oktogonig. Azzal érvelt, hogy a hidegben nem győzik kivárni az éjszakai buszt, ezért gondolták, ha már úgyis arra megy a mentő, igazán felvehetné őket.

Az Országos Mentőszolgálat közleményében azt írja,

az egység tagjai a döbbenettől szinte szóhoz sem jutottak. Miután kiderült, hogy a fiatalok nem szorulnak mentőellátásra, bajtársaink ,minimális időveszteséggel folytathatták útjukat a sérülttel.

A mentősofőr azt mondta, a fiatalok úgy integettek, mintha baj történt volna. „Álmomban sem gondolta volna, hogy ezért állítanak meg egy villogó mentőautót.”- fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik