Belföld

A diplomás harmincasok állítják meg a magyar fogyását, de csak átmenetileg

Egyszerűen elfogynak majd a népes, gyermekvállalásra képes generációk, hiába a szép és jó családpolitika.

Maga Orbán Viktor sem túl optimista Magyarország demográfiai mutatóit látva. Nem csoda, még mindig magas a halálozás, nem elég magas az élettartam, kevés a gyerek, fogy a magyar. A Magyar Nemzet szép színes grafikonokon és szövegben is összeszedte, mi a születési válság háttere.

Az egyik fő megállapítás, hogy 2011-ben volt a mélypont, ekkor csak 88 ezer gyerek született az 1996-os 105 ezerrel szemben. Valamelyeset sikerült a gödörből kimászni, 93 ezer gyerek látott napvilágot tavaly. Egyre kevesebb kiskorú és még a 8 általánost sem elvégzett anya szül manapság,

a legnagyobb növekedést pedig a 35-39 éves korosztályban és a diplomások közt észlelni.

Az természetes, hogy az 1975 környékén születettek, a mostani negyvenesek aktívak, mivel ők az egyik legnagyobb korcsoport. Ha a gyerekek sorrendjét nézzük, legkevésbé a harmadiknak születettek száma csökkent, de a negyedik és ötödik gyereket már alig vállalják be a szülők.

Egy kisebb babyboom, születési megugrás a 35 évnél idősebb diplomás nők körében volt, a 2008-as szám majdnem duplája lett a tavalyi statisztika (8483 gyermek). Ráadásul ebből a számból sok második-harmadik gyermek is született. A trend azonban megtorpan majd, mivel elfogynak a népes generációk, amik még gyereket vállalhatnak, a fiatalabbaknál pedig nem nőtt a gyermekvállalási kedv.

(Kiemelt kép: Pexels)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik