Belföld

Az egészségügyi szakdolgozók kamarája nagyon hálás a kormánynak

Azért vannak kívánságaik is.

2017.12.08-án a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Küldöttközgyűlést tartott, ahol elismerték és megköszönték Magyarország Kormányának a 2016. évben tett intézkedéseit, melyet az egészségügyben foglalkoztatott szakdolgozók anyagi helyzetének javítása érdekében tettek

– áll a kamara közleményében. Azt is írják: kiállnak a tavaly elfogadott egészségügyi szakdolgozói bértábla rendezés alapelvei mellett. Így a bértáblának differenciáltan tükröznie kell az egészségügyi szakdolgozó szakképesítésének szintjét és a pályán eltöltött életévek számát.

A közlemény szerint „a kormányzati intézkedések okán új helyzet alakult ki, mely felülírta az előzetesen elképzelt terveket, ezért szükséges a korábban kialkudott bértábla korrekciója, az ütemezések újragondolása”. Azt kérik, hogy a mindenkori garantált bérminimumhoz illeszkedjenek a szakdolgozói fizetések, kerüljön megoldásra az alapellátásban foglalkoztatottak helyzete, és a kollektív szerződés az egész ágazati szintre terjedjen ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik