Belföld

Páva Zsolt szerint nyilvánvaló, hogy Soros bele akar avatkozni a pécsi választásokba is

Vidéki terjeszkedésbe kezd a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány, a projekt részeként új irodák nyílnak Pécsen is.

Páva Zsolt, a város polgármestere a Rádió 1-nek adott interjújában Sorosról, és az Alapítvány Pécsre költözéséről is kifejtette véleményét.

Nem is érti,

hogy egy, az Egyesült Államokban élő nyugdíjas bácsi miért avatkozik bele a milliárdjaival a magyar választási küzdelembe, s miért bratyiznak vele az unió vezetői

– írja a Bama. 

Nem tartja örömteli fejleménynek, hogy a milliárdos üzletember támogatja a pécsi alapítványt.

Szerinte nyilvánvaló, hogy ezzel a helyi választásba is be kíván avatkozni a milliárdos, 

hiszen ebben a kis központban majd a „Soros-terv” megvalósításán dolgoznak.

Mindebből nem kérünk. A jövő héten esedékes közgyűlésen a képviselők elé kerül majd egy nyilatkozat, amelynek elfogadásával kifejezzük a tiltakozásunkat Soros György helyi ügyekbe való beavatkozása miatt, s a pécsi polgárokat is arra kérem, határozottan utasítsák el ezt

– mondta Páva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik