Belföld

Erőszakos embernek ismerték Kulcson Novozánszki Fanni feltételezett gyilkosát

Biztonsági kamerák vették fel, hogy egy élettelen testet cipel ki a nő otthonából.

A kulcsi evezősklub egyik vezetője volt az a férfi, akit a VV Fanniként ismertté vált Novozánszki Fanni megölésével gyanúsítanak – számolt be az RTL Klub. A helyiek nem akartak nyilatkozni róla, de kamerán kívül többen azt mondták: erőszakos és pökhendi volt, ritkán látták, de ha megjelent, mindig összeveszett valakivel. A klub másik vezetője azt mondta: ő sem tudja, miből élt elnöktársa, csak annyit látott, hogy mindig drága autókkal érkezett. Nemrég adónyomozók is keresték őket, a klub gazdálkodásáról kértek papírokat.

A 35 év körüli gyanúsított 2010-ben az MSZP támogatásával indult Dunaújvárosban az önkormányzati választáson, de nem nyert. A párt helyi szervezete szerint nem volt tag, és csak 3 hónapig voltak vele kapcsolatban.

A csatorna úgy tudja, a férfit, aki előzetes letartóztatásban van, biztonsági kamerák vették fel az áldozat otthona előtt. A felvétel alapján feltehetően egy élettelen testet cipelt és betette az autójába, amit a rendőrök a térfigyelő kamerák felvételein Dunaújvárosig követtek. Információik szerint a járműben vérnyomokat is találtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik