Belföld

Antikorrupciós miniszter lenne Hadházy Ákosból

Amennyiben az LMP kormányra kerülne. De a Jobbikkal nem lépnének koalícióra.

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Szél Bernadett, az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje. Ebben többek között arról beszélt, hogy a mostani állapotban lévő Jobbikkal nem lépnének koalícióra. Korábban Vona Gábor említette egy interjúban, hogy ő el tudna képzelni egy közös kormányzást az LMP-vel, ám Szél szerint

komoly emberek nem így üzengetnek egymásnak.

Szél Bernadett úgy látja, hogy az embereknek kezd elegük lenni a kormány politikájából és ezt a hangulatot ki kell használni. Annak ellenére, hogy a többi ellenzéki párttal együtt őket is ellehetetlenítik a médiában, igyekeznek terjeszteni az üzeneteiket.

A Fidesz agyatlan sorosozásával szemben mi letettük az asztalra az oktatási és az egészségügyi programunkat, ahogyan azt is, hogyan lehetne a béreket emelni.

Bár az LMP társelnöke a családi adókedvezmény rendszerét jónak tartja, azonban nem a jelenlegi módon kellene megvalósítani azt. Segítséget kell adni a középrétegnek a második gyerek megszületéséhez, a lakhatást pedig szociális bérlakásrendszerrel kell segíteni – vázolta Szél Bernadett a további programpontokat.

Itt az LMP országos listája: akad rajta meglepetés
A négy évvel ezelőtt névsorból alig maradt valaki.

Amennyiben az LMP kormányra kerülne, rövid időn belül ratifikálnák az isztambuli egyezményt, mert a nők elleni és a családon belüli erőszak elleni fellépés nem várhat. Ezenkívül rendeznék a béreket és többkulcsos adórendszert vezetnének be.

Nem kellene sokat várni arra sem, hogy Hadházy Ákos az antikorrupciós gépezetetét működésbe hozza. Nem titok, hogy tárca nélküli miniszterként végezné ezt a munkát.

Ezzel kapcsolatban Szél kijelentette, hogy Polt Péter legfőbb ügyészt, mint az Orbán-kormány szimbólumát, minél előbb el kell mozdítani a helyéről.

Az LMP jelöltjeiről azt mondta: a párt alapítói kaptak helyet a listán, de reméli, hogy a kampányban a ma még talán annyira nem ismert politikusok is felületet kapnak. A lista ötödik helyén szereplő Ungár Pétert nem tartja fideszes ügynöknek, annak ellenére, hogy az édesanyja Schmidt Mária, a jobboldal prominens szereplője. Szél Bernadett Ungárt igazi ellenzéki politikusként jellemezte annak a munkának köszönhetően, amelyet az orosz befolyással kapcsolatos ügyek feltárásában végzett.

Nem sok olyan ellenzéki képviselő van, aki nála több konfliktust vállal a Fidesszel.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik