Belföld

Bajban van Harkány, de a polgármesternek jár a jutalom

A képviselők szerint Baksai Endre Tamás eredményes munkát végzett.

Miközben még szeptemberben rendkívüli támogatásra szorult Harkány, novemberben már rendkívüli jutalmat szavaztak meg a városvezetésnek – írja a Pécsi Stop.

A lap szerint szeptember 30-án a harkányi önkormányzat arról döntött, hogy az úgynevezett önhiki forrásból – amely a bajba jutott önkormányzatokat hivatott segíteni állami pénzből – megpályáznak 25 millió forintot. Másfél hónappal később a november 11-i testületi ülésen viszont már azt javasolták a szakbizottságok, hogy

Baksai Endre Tamás polgármester 3,3 millió forint, Remmert Ferenc alpolgármester pedig 1,1 millió forintos jutalmat kapjon a 2016. december elejétől 2017. november végéig tartó időszakra vonatkozóan, eredményes munkája elismeréseként.

Ez Baksai esetében hathavi, Remmert esetében pedig háromhavi illetménynek felel meg. Kettejük esetében nem ez az első alkalom, hogy nagy jutalmat kapnak: a polgármesterről 2016. februárban derült ki, hogy hathavi jutalmat, azaz 2,5 millió forintot kapott, de Remmertnek is jutott kéthavi plusz illetmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik