Belföld

A fagyos hétvégén visszatér a havazás

Egyes tájakon napközben sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet.

Pénteken a Dunántúl nyugati, délnyugati területein és a keleti megyékben több lesz a felhő, míg másutt gyengén felhős, napos idő valószínű – áll a Kiderül.hu előrejelzésében. A csapadék mindenütt megszűnik. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet délután általában -1 és +6 fok között valószínű, fagypont körüli értékek az északi, havas részeken lehetnek. Késő estére -8 és +1 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton délkelet felől, a Dunától keletre megnövekszik a felhőzet, másutt általában kevés felhő várható. Reggel foltokban párás, ködös lesz a levegő. A Tiszántúlon helyenként eső, havas eső előfordulhat. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -8, -2, a szélvédett, havas tájakon -12, -8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0, +4, a tartósabban ködös részeken -3, -1 fok között valószínű.

Vasárnap dél, délkelet felől megvastagszik a felhőzet, napközben a Záhony-Barcs vonaltól délkeletre borult lesz az ég. Másutt több napsütés lesz, az éjszaka képződő ködfoltok megszűnnek. A déli óráktól délen, délkeleten, majd az Alföld északi felén is valószínű havazás, havas eső. Az északias szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -6, +1, a szélvédett, havas tájakon -12, -8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0, +4, a tartósabban ködös részeken -3, -1 fok között valószínű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik