Belföld

Orbán már tudja, veszélyben a választás

Levélben figyelmeztették ugyanis erre és a sztrájkveszélyre.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke írt Orbán Viktornak arról, hogy ha a kormány tovább halogatja a terület dolgozóinak érdemi bérrendezését, akkor a tagság nyomására elsőként az önkormányzatoknál elkezdik egy januárban induló folytatólagos munkabeszüntetés megszervezését.

Boros Péterné a Népszavának azt mondta, a béremelésekből 10 éve kimaradt kistelepülési önkormányzatok mellett a kulturális és szociális területhez tartozó, vagy más közszolgáltatást végző munkahelyeken is nő az elégedetlenség, ahol kisebb-nagyobb bérkiegészítésekkel próbálták csökkenteni a feszültséget.

Utolsó figyelmeztetés

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) szerdai, idei utolsó ülésén tárgyaláson próbálják kiharcolni a béremelést, de ha nem kap érdemi ajánlatot, akkor januártól minden hónapban egy nappal hosszabbodó, folytatólagos sztrájkba kezd az önkormányzati terület.

Így 2018. január 12-én, pénteken és 15-én, hétfőn 2 napos munkabeszüntetést tartanak, ennek eredménytelensége esetén február 15-16-án és 19-én, azaz csütörtökön, pénteken és hétfőn 3 napos sztrájk jöhet a polgármesteri hivatalokban, márciusban pedig már 4 napos tiltakozást terveznek.

A választásokat megelőző hónapban 7-től 10-ig, vagyis szerdától szombatig csak halaszthatatlan anyakönyvi ügyek intézésére engednék be az ügyfeleket, ha a kormány semmit nem lép.

Mi lesz áprilisban?

Boros Péterné a kormányfőnek címzett levelében megfogalmazta a választ.

Ha most vasárnap lennének a választások, lehet, hogy azt sok helyen nem lehetne megtartani, mert a demokrácia alapintézményét is veszélyezteti a szakemberhiány.

Az alacsony bérek miatt egyre gyorsul ugyanis az elvándorlás, alig marad a településeken jegyző, a községek nem lesznek képesek a választás zavartalan megszervezésére, aminek beláthatatlan hazai és nemzetközi politikai következményei lehetnek.

Ultimátum Orbánnak, egyhetes sztrájk jöhet
Azt mondják, a kormány az utolsó pillanathoz érkezett.

Kiemelt fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik