Belföld

Húszezer aláírást gyűjtött egy hét alatt a Momentum

Egy hete kezdett aláírásgyűjtésbe a Momentum a civil törvény visszavonásáért, és a párt sajtóközleménye szerint jól halad a gyűjtés:

húszezer aláírást, azaz a népszavazás kötelező kiírásához szükséges mennyiség tizedét gyűjtötték össze rögtön az első héten.

Bécser Vera / Momentum

Ennek legalább három szempontból örülhet Fekete-Győr András és pártja:

  1. Hónapok óta a bejutási küszöb alatt stagnál a Momentum (2-3 százalék környékén) minden közvélemény-kutatónál. Hiába mutattak be programot, jelölteket, mégse indult meg felfelé a támogatottságuk, pedig nyáron még olyasmik szivárogtak ki a pártból, hogy őszre már bőven tíz százalék felett lesznek reményeik szerint. Ha sikeres lesz ez az aláírásgyűjtés, akkor reménykedhetnek abban, hogy kimozdulnak a holtpontról. 
  2. A Nolimpia kampánnyal berobbanó új párt egyszer már összegyűjtött elég aláírást ahhoz, hogy kiszúrjon a Fidesszel. A kormánypárt tagjai nem is szoktak hozzá, hogy nem mindig az van, amit ők akarnak, ezért hisztérikus nyilatkozatokat adtak – volt álomgyilkosozás, hazaárulózás – a budapesti olimpiai pályázat bukása után. Ekkor érezhetően megbicsaklott a Fidesz legyőzhetetlenségének mítosza, viszont akkor csak Budapesten aktivizálódott a Momentum. Most országosan gyűjtenek aláírásokat, 50-60 helyen, amivel ha sikeresek,bebizonyíthatják, hogy nem körúton belüli új SZDSZ a Momementum, hanem országosan is értelmezhető párt.
  3. Most tanulhat ezt-azt a politikáról a friss szervezet, ami rájuk is fér a választási kampány előtt nem sokkal. Első körben azt, hogy hiába találnak ki valamit, nem biztos, hogy örülnek annak az érintettek. Most például a legnagyobb lobbierejű civil szervezetek úgy döntöttek, hogy nem állnak be a Momentum mögé, pedig nyilván sok aláírást tudnának ők is hozni, illetve reklámozhatnák is az aláírásgyűjtést. De a Momentum elszámolta magát, mert nem mérte fel, hogy milyen érdekei vannak a potenciális szövetségeseiknek, akik ezúttal inkább úgy döntöttek, hogy nem akarnak pártpolitikai csatározásokban részt venni.
    Soproni Tamás, alelnök. Bécser Vera / Momentum

    Másodsorban pedig azt lesz majd érdemes figyelni, mennyire képes a Momentum ellentartani a Fidesznek. Ugyanis a kormánypárt most nem hozott gyorsan törvényt, mint a legutóbbi népszavazási aláírásgyűjtés megkezdése előtt, hanem felvették a kesztyűt, és elkezdték Soros-ügynöközni ezerrel a civilek mellé álló momentumosokat.

Ennek a sorosozásnak volt csúcspillanata, amikor a KDNP-s Hollik István egy aláírásgyűjtő pultnál tartott sajtótájékoztatót arról, hogy a momentumosok igazából Soros-katonák, nem a civilek pártján állnak. Azaz csak tartott volna, mert a produkció közben berobbant Soproni Tamás, a Momentum alelnöke, és elkezdte számon kérni Hollikot, hogy miért hazudik, amire a KDNP-s politikus nem sok mindent tudott mondani.

Soproni két dolgot akart kicsikarni Hollikból a kamerák előtt: egyrészt azt, hogy ígérje meg, lesz népszavazás, ha összegyűlik 200 ezer hiteles aláírás, másrészt hogy álljon ki vele egy nyilvános vitára. A kormánypárti képviselő a másodikat megígérte, és úgy néz ki december első hetében össze is jön a várva várt Soproni-Hollik párbaj.

Ami a népszavazást illeti, még 112 napja van a Momentumnak összegyűjteni a maradék 180 ezer aláírást. Viszont ha lesz népszavazás, az egészen biztosan csak a feltehetően április elején megtartott országgyűlési választás után lesz. Tehát kampányfogásnak jó lehet a Momentumnak az aláírásgyűjtés, de a civil törvény visszavonatására még bőven kell várni.

Kiemelt kép: Cseh Katka, a Momentum elnökségi tagja és Fekete-Győr András, a párt elnöke. Fotó: Bécser Vera/Momentum

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik