Belföld választás 2018
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, korábbi miniszterelnök beszédet mond a pártja országos választási programbemutató salgótarjáni rendezvényén 2017. november 18-án.

Gyakorlatilag megállapodott az MSZP és a DK a jelöltek listájáról

24.hu
24.hu

2017. 11. 28. 16:01

Az ATV hétfőn megszerezte a legfrissebb listát az MSZP-DK megállapodásról, ebből kiderül, hogy 55-45 arányban osztják el a 106 egyéni választókerületet, és Budapesten már az Együtt és Párbeszéd is számíthat két körzetre.

Gyurcsány Ferenc ma megerősítette az ATV-nek, hogy valóban nagyjából így néz ki a jelöltlistájuk, és a végső megoldás ehhez hasonló lesz. Azt azért a korábbi miniszterelnök hozzátette,

ez még nem megállapodás, ha jól értettem, akkor a szocialista pártdelegáció még nem volt abban a helyzetben, hogy bírja a saját pártelnöksége fölhatalmazását. De a lista jól tükrözi a tárgyalás akkori állását.

Gyurcsány szerint nem túl széles a vitatott ügyek köre, de a szocialisták nehezen emésztik meg, hogy megszűnt a hegemóniájuk, még Budapesten is.

Helyre kell állítani egy tisztességes arányt közöttünk

– mondta.

Gyurcsány szerint az lényegében eldőlt, hogy Újpesten, ahol korábban az MSZP szerzett mandátumot, a DK-s Varju László indulhat, vita van még azonban a XVIII. kerületről (ott Kunhalmi Ágnes indult 2014-ben, és maradt le kevéssel a fideszes induló mögött), Óbudáról, ahol szintén a szocialisták szereztek képviselői helyet, és az egyik szegedi körzetről, miután Botka László hallani sem akar annak átengedéséről.

Az ATV listája szerint ugyanakkor a DK több megyében (Békésben, Fejérben, Hevesben, Komárom-Esztergomban, Zalában) is több egyéni jelöltet állít majd a szocialistáknál.

A szocialisták Gyurcsány szerint azzal is nehezen birkóznak meg, hogy nincs olyan párt ma az ellenzéki oldalon, amelyik közös listát akarna velük. Egyelőre közös miniszterelnök-jelöltben sem gondolkozik a DK.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A woman waves a Croatian flag from the window of a house, during a welcome party for Croatian national football team, a day after their Russia 2018 World Cup final football match against France, near the Bana Jelacica Square in Zagreb, on July 16, 2018. 
Croatian media on July 16 hailed their team as heroes after the small country's historic success in reaching the World Cup final where France beat them 4-2. / AFP PHOTO / Andrej ISAKOVIC
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.