Belföld

Harminc időzített bomba ketyeg az országban

A Greenpeace hazai szervezete a Mérgezett örökségünk címmel készített jelentést a Magyarországon található úgynevezett időzített bombákról. Ezek azok a szennyezett területek, amik az ország több területén súlyos környezeti hatással fenyegetnek.

A Magyar Idők azt írja, a jelentés első kötete tizenöt olyan, gyakran rákkeltő és mérgező anyagokkal szennyezett területeket tárt fel, amik teljes megtisztítása és kártalanítása még mindig nem történt meg.

A második kötetben újabb tizenöt „mérgezett örökséget” mutatnak be, a listán olyan közismert hazai cégek, ipari létesítmények is szerepelnek, mint a BorsodChem, a Dunaferr vagy az Alkaloida tiszavasvári üzeme. Ezeken a helyeken még ma is úgy folyik a termelés, hogy befejeződött volna a múltbeli szennyeződések teljes kármentesítése.

A BorsodChem területe alatt például körülbelül 500 tonna higany található a talajban.

A jelentésben szerepel a szigetszentmiklósi Bucka-tó környéke és a Budapesti Vegyi Művek is. Utóbbi Kén utcai telephelyén a rákkeltő kockázatú diklór-metán tízezerszeresen haladta meg a B határértéket a talajvízben,

rákkeltő kadmiumot pedig a határértéket több mint tizenkétszeresen meghaladva mutattak ki. 

Helyet kapott még a jelentésben az ajkai vörösiszap-tározók környezete is, itt a talajvízben a B határérték szerinti maximális 9-es pH feletti értéket is mértek a talajvízben.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.