Belföld

Budapesti járatokat is érint az amszterdami reptéri káosz

A légi irányítási rendszerben keletkezett technikai probléma.

A légi irányítási rendszerben keletkezett technikai probléma zavarokat okozott az amszterdami Schiphol repülőtér forgalmában kedden.

Az egyik legforgalmasabb európai repülőtér honlapján található tájékoztatás szerint több tucat járat jelentős késéssel indul vagy érkezik, de volt olyan is, amelyet töröltek.

Két budapesti járatot is érint a fennakadás. A menetrend szerint délután negyed háromkor induló járat több mint 4 órás késéssel, 18 óra 25 perckor szállhat fel Amszterdamból. Az este 9 óra 5 perckor induló járatnál egyelőre annyi szerepel, hogy változott a beszálló kapu.

A délután indulásra várakozó repülők túlnyomó többsége nagy késéssel indul, de például a barcelonai, az isztambuli, a kairói, az oportói, a San José-i, az athéni és a linkopingi, a malagai, az atlantai és a tenerifei járat menetrend szerint felszállt.

Paul Weber, a repülőtér szóvivője nem közölte az érintett járatok számát. A holland légi irányítás közleményében mindössze annyi szerepel, hogy a légi irányítási rendszer technikai problémája miatt a szokásosnál kevesebb utast tud kiszolgálni az amszterdami nemzetközi repülőtér.

A légi irányítók egyik, névtelenül nyilatkozó szóvivője elmondta, hogy nem kibertámadás okozta a hibát, és annak elhárításán dolgoznak a szakemberek.

Februárban a számítógépes hálózat súlyos hibája hosszú órákra megbénította az amszterdami repülőteret, több mint száz repülőjáratot töröltek vagy függesztettek fel.

Schiphol tavaly több mint 63 millió, 2015-ben pedig mintegy 58 millió utast szolgált ki. A londoni Heathrow és a párizsi Charles de Gaulle után Európa harmadik legnagyobb forgalmú reptere. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik