Belföld

Megfejtette a feminizmust a Fidesz egyik vezetője

A férfi felelősség fáját ültettek el Budapest XI. kerületében, a Fegyvernek utca 2-4. szám alatt található füves területen vasárnap, a nemzetközi férfinapon.

Az eseményen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke azt mondta, a férfiak történelmi szerepe harcolni, megteremteni a család létbiztonságát, küzdeni a nemzet érdekében. Majd hozzátette:

egy szélsőséges feminista vélekedés szerint a férfiak elnyomják, kizsákmányolják a nőket.

Feltette a kérdést: lehet-e úgy élni, hogy az emberiség egyik fele hadat visel a másikkal szemben, normális állapot-e ez? Szavai szerint a Férfiak Klubja megfelelő választ adott a feminista megközelítésre, amikor nem ellentámadást indított, nem egy maszkulinista mozgalmat hozott létre, hanem azt mondta, „nézzük meg, mely értékek tudnak összetartani egy családot, milyen felelőssége van a férfinak a nő és a gyermekek irányában”.

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, manapság is megvan az a felelősség-megoszlás, hogy

a nő az otthon biztonságát, harmóniáját teremti meg, a férfi pedig az otthont.

Nemcsak a jogok fontosak, hanem a kötelességek is. A társadalom építése arra támaszkodhat, hogy a férfiakban megjelenik a felelősség – jelentette ki az MTI beszámolója szerint.

Király Nóra (Fidesz-KDNP), Újbuda alpolgármestere, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója azt mondta, a kerület büszke arra, hogy a fővárosban először ott ültették el a férfi felelősség fáját. Újbuda rendületlenül hisz a család intézményében, a férfi és a nő szövetségében – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik