Belföld

Lélegzetelállító búvárfotókat díjaztak, mutatjuk a legjobbakat

Lélegzetelállító búvárfotókat díjaztak, mutatjuk a legjobbakat

A Búvárfotós Országos Bajnokság (BOB, korábban: Országos Könnyűbúvár Fotópályázat) 1972-óta a víz felszíne alatt fényképező szabadidős-, sport- és hivatásos búvárok legnagyobb hazai seregszemléje.  A fotópályázatot a Magyar Búvár Szakszövetség és elődei korábban ötévente, utóbbi időben kétévente rendezi meg.

Idén öt kategóriában beérkezett közel 200 pályaművet tekintélyes magyar szakemberekből álló öttagú zsűri bírálta el.

A Búvár Világszövetség szabályai szerinti három hagyományos kategória (Nagy látószögű-, Hal- és Makro felvételek) képeit az etikus természetfotózás szabályai szerint kellett készíteni. Ez évben két új kategóriát is kiírtak, egyiket az először pályázó, kompakt géppel fotózó utánpótlásnak, másikat a víz alatti sportágakat fényképezőknek.

A Nagy látószögű felvételek első helyezettje Rózsahegyi Levente Naplemente citromcápákkal című felvétele

Fotó: Rózsahegyi Levente:Naplemente citromcápákkal/XIV. Búvárfotós OB fotópályázat

A Nagy látószögű felvételek második helyezettje Előd László Egy új nap kezdete című felvétele

Fotó: Előd László:Egy új nap kezdete/XIV. Búvárfotós OB fotópályázat

A Nagy látószögű felvételek harmadik helyezettje Pohl András Vacsoraidő című felvétele

Fotó: Pohl András:Vacsoraidő/XIV. Búvárfotós OB fotópályázat

A Hal felvételek kategória első helyezettje Előd László Portyázók II. című felvétele

Fotó: Előd László:Portyázók II./XIV. Búvárfotós OB fotópályázat

A Hal felvételek kategória második helyezettje Maráczi László Késői kések című felvétele

Fotó: Maráczi László:Késői kések/XIV. Búvárfotós OB fotópályázat

A Hal felvételek kategória harmadik helyezettje Előd László Tűhal című felvétele

Fotó: Előd László:Tűhal/XIV. Búvárfotós OB fotópályázat

A Makro felvételek kategória első helyezettje Tökölyi Csaba Tengeri toll porcellánrákja című felvétele

Fotó: Tökölyi Csaba:Tengeri toll porcellánrákja/XIV. Búvárfotós OB fotópályázat

A Makro felvételek kategória második helyezettje Fodor Gábor Pihenés című felvétele

Fotó: Fodor Gábor:Pihenés/XIV. Búvárfotós OB fotópályázat

A Makro felvételek kategória harmadik helyezettje Fodor Gábor Csillagok közt című felvétele

Fotó: Fodor Gábor:Csillagok közt/XIV. Búvárfotós OB fotópályázat

Az Új pályázók felvételei kategória első helyezettje Bálovics Sándor Együtt című felvétele

Fotó: Bálovics Sándor:Együtt/XIV. Búvárfotós OB fotópályázat

Az Új pályázók felvételei kategória második helyezettje Németh Adrián Iskolahajó című felvétele

Fotó: Németh Adrián:Iskolahajó/XIV. Búvárfotós OB fotópályázat

Az Új pályázók felvételei kategória harmadik helyezettje Belucz Attila Morci 1. című felvétele

Fotó: Belucz Attila:Morci 1./XIV. Búvárfotós OB fotópályázat

A Víz alatti sportágak felvételei kategória első helyezettje ifj. Lőrincz Ferenc Uszonyosúszás felszínen című felvétele

Fotó: ifj. Lőrincz Ferenc:Uszonyosúszás felszínen/XIV. Búvárfotós OB fotópályázat

A Víz alatti sportágak felvételei kategória második helyezettje ifj. Lőrincz Ferenc Apnoea start című felvétele

Fotó: ifj. Lőrincz Ferenc:Apnoea start/XIV. Búvárfotós OB fotópályázat

A Víz alatti sportágak felvételei kategória harmadik helyezettje Gurisatti Róbert Uszonyosúszó című felvétele

Fotó: Gurisatti Róbert :Uszonyosúszó/XIV. Búvárfotós OB fotópályázat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik