Belföld

Út, kerítés, út, kerítés – nem fizet az önkormányzat

Pilisvörösváron a Báthory utca új aszfaltját két helyen, egy-egy telek szakítja meg.

A Blikk megszólaltatta az egyik tulajdonost, aki nem ajánlotta fel telke egy részét a „közös cél” érdekében. Fetter Mártont beperelték, amiért nem adta oda ingyen telke egy részét.

Régebben az önkormányzat kért arra, hogy egy emésztőtartályt helyezzek el a kertben. Most arra kértek, hogy azt szedjem ki, a garázst bontsam le, így övék lehet a 16 méteres rész. Ez a telkem felét jelenti, és ettől nem lennénk előrébb, mert egy másik szomszédnál szintén megoldhatatlan a „kérés”.

Az önkormányzatnak nemet mondó két tulajdonos ügyvédje szerint nem jogos az önkormányzat elvárása, kártérítést kell fizetni. Jakab Sándor szerint a másik tulajdonosnál csak annyi volt az ajánlat, hogy saját költségén vigye arrébb kerítését.

Kártalanítani kell!

A védő még soha nem találkozott olyannal, hogy

közcélra vagy önkormányzati célra vennének el ingatlant úgy, hogy nem kártalanítják a tulajdonost.

Ezt példátlannak tartja az ügyben független jogász is. Kosdi Kornél azt mondta a lapnak, hogy a kisajátításnál

a károsultnak teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás jár.

Ha ez elmarad, bármely telektulajdonos bírósághoz fordulhat. Az elmúlt napokban többen jelezték elégedetlenségüket a Facebookon, ezért a polgármester közleményben tudatta, hogy a vélekedéssel ellentétben a képviselő-testület tagjai és a polgármesteri hivatal dolgozói nem idióták.

Az ostobának látszó útépítésnek van ésszerű magyarázata.

Gromon  István szerint az önkormányzat megtehette volna, hogy elhalasztja az évtizedek óta várt Báthory utcai út megépítését, de akkor a többi lakó még évekig kerülgethette volna a kátyúkat, szívhatta volna a port. Inkább megépítették az utat addig, amíg lehetett, a maradék részek megépítését a fenti két ingatlannal kapcsolatos jogi rendezés utánra hagyták.

116 méter hiányzik

Az elvileg lehetséges 501 méterből így most megépült 385 méter út. Nagy erőfeszítések árán, saját forrásból (uniós támogatás nélkül), 44,9 millió forintért, tisztességesen, szakszerűen, jó minőségben.

Szerinte az nem volt megoldás, hogy fizessenek a nem együttműködő tulajdonosoknak.

Egyrészt igazságossági okokból, mert a rendszerváltozás óta elmúlt 27 évben az önkormányzat senkitől nem vett meg még út céljára telekrészt, s ha most elkezdenénk egyesektől pénzért vásárolni, az igazságtalan lenne azokkal szemben, akik ingyen adták le a szükséges területet. Az úthoz szükséges telekrészt közpénzből megvásárolni azért sem lenne igazságos, mert az úthoz szükséges területet minden ingatlantulajdonos a saját jól felfogott érdekében adta le, hiszen az útépítés révén az ingatlana értéke jelentősen megnő.

Az önkormányzat gazdasági okból sem vehet út céljára területeket. A polgármester szerint utána mindenki csak pénzért adná le a területet, a pénz elmenne a terület megszerzésére, nem maradna az út megépítésére – írta a polgármester. 

Kiemelt kép: Pilisvörösvár.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik