Belföld
Oktatás - Átadták az első új típusú diákigazolványokat

Hónapok óta várnak diákigazolványra a gyerekek

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

2017. 11. 13. 11:39

A minisztérium szerint az iskolák nem álltak készen az év eleji igénylésrohamra.

Eddig 137 ezer diákigazolványt állítottak ki, holott szeptemberben 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista kezdte meg a tanulmányait – írja a Hír Tv. Vagyis csak a gyerekek töredéke kapta meg időben a diákigazolványt, annak ellenére, hogy szeptember elején az Oktatási Hivatal azt mondta: zökkenőmentesen zajlik az igénylés.

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó írásban kérdezte meg az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy meddig kell még diákigazolvány helyett igazolással járniuk a gyerekeknek, illetve, hogy hány gyereknek készült el az igazolványa.

Rétvári Bence államtitkár válasza szerint a késlekedés oka egyrészt, hogy tanévkezdéskor egyszerre érkeztek be az igénylések, viszont sok intézmény nem állt át az új elektronikus rendszerre. Másrészt pedig az űrlapokban is voltak hibák. Ugyanakkor az igazolással is igénybe lehet venni az utazási kedvezményeket és az Oktatási Hivatal tájékoztatta a késésről a közlekedési szolgáltatókat.

Kiemelt kép: MTI

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.