Belföld

1 milliárdból épül műjégpálya Győrben

Nyáron is lehet majd korcsolyázni.

Nettó egymilliárd forintból építenek új, télen-nyáron használható műjégpályát Győrben, amelynek alapkövét hétfőn tették le a már meglévő fedett műjégpálya mellett – írja az MTI.

Az alapkőletételen Bera Attila, a Győri Nemak-Dana ETO HC alelnöke elmondta, a 2018 őszére elkészülő beruházástól elsősorban azt várják, hogy a jelenleg utánpótlás-neveléssel foglalkozó klub felnőtt csapatot is indíthasson a hazai jégkorong-bajnokságban.

Az egyesületben jelenleg kétszáz fiatal jégkorongozik, a hazai bajnokságban minden korosztályban indítanak csapatot, az osztrák bajnokságban U18-as és U20-as együtteseik versenyeznek. A műkorcsolya-szakosztályban mintegy 50 gyerek sportol.

A hétvégén derült ki, hogy az állam egy másik sportágat is bőkezűen megtámogat, ugyanis 2 milliárd forintot ad arra, hogy a Visegrádi Négyek számára elektronikus sport (például videojáték) bajnokságot és konferenciát rendezzenek.

Kiemelt kép: Europress/Michel Setboun/Photononstop

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik