Belföld

Novák Katalin: kiemelt cél a nyugdíjasok támogatása

Az államtitkár büszke rá, hogy jelölték a Fidesz alelnökének.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta, a kormány célja, hogy az ország erősödésének eredményeit mindenki érezhesse. Idén először lesz nyugdíjprémium, még nem volt példa rá, hogy a gazdaság teljesítménye ezt lehetővé tegye.

A család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár szerint novemberben 2 millió 750 ezer ember örülhet, hogy a szokottnál nagyobb összeg érkezik a számlájára.

A családok támogatására ma kétszer annyit fordítanak, mint 2010-ben. Jövőre a GDP csaknem 5 százalékát fordítják családtámogatásra, miközben a fejlett országokban ez az adat átlagosan 2,5 százalék. A választok bizalma kell ahhoz, hogy ez folytatódhasson – tette hozzá az államtitkár.

Novák Katalin a Fidesz vasárnapi tisztújító kongresszusa kapcsán elmondta: büszkeséggel tölti el, hogy jelölték Európa legerősebb pártjának alelnöki posztjára. Ez nemcsak személyes sikerének, de szól annak a területnek is, amelyen dolgozik – tette hozzá.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a tisztújító kongresszusról azt mondta: 1600 küldöttet és mintegy 2000 vendéget várnak.

A kongresszus címe: Védjük meg Magyarországot!Hidvéghi Balázs szerint Brüsszel azért támadja a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációt, mert

mi merünk ezekről a problémákról beszélni.

Arra a kérdésre, miért konfrontálódik ilyen élesen a magyar kormány, a kommunikációs igazgató az MTI szerint úgy reagált:

ilyen a karakterünk. Nem kenyerünk a sunnyogás! Talán mondhatom, hogy ilyen a miniszterelnökünk karaktere.

Ugyanakkor nem is lehet elkerülni a konfrontációt, hiszen olyan javaslatok kerülnek a legfelsőbb európai fórumok elé, amelyek elvonnák a nemzetállamok jogát, hogy meghatározhassák, kikkel akarnak együtt élni – tette hozzá. Szerinte a fejlemények visszaigazolják, amit a magyar kormány 2015 óta állít, és egyre többen meg is köszönik a kiállásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik