Belföld

Balog: A kormányzás lényege az anyagi és lelki gyarapodás

24.hu
24.hu

2017. 11. 12. 15:44

A kormányzás lényege az egész ember, az, hogy az anyagi jólétet javító intézkedésekből lelki gyarapodás is legyen – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Fidesz kongresszusán, a fővárosban.

A tárcavezető a lelki ügyek között említette a Határtalanul! programot, a fiatal házasoknak járó havi plusz 5 ezer forintot, a babakötvényt, a széles körben ingyenes gyermekétkeztetést és tankönyvet, a hit- és etikaoktatást, templomok építését és felújítását, valamint az üldözött keresztények megsegítését. Azt is ide sorolta, hogy ma 2500-zal több gyógypedagógus dolgozik az iskolákban, mint 2010-ben, továbbá azt is, hogy kétszer annyi cigány fiatal tanul egyetemen, mint három évvel ezelőtt.

Akkor nevezhetjük majd igazán sikeresnek a kormányzást, ha mindaz, amit a gazdaság, az oktatás, a szociális élet, a sport, a családpolitika területén teszünk, az lelki, szellemi gyarapodás lesz.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.