Belföld

Adventi meglepetés, újra járhat a hármas metró

Hétvégékre visszaállítanák a metróforgalmat.

Az InfoRádiónak a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, a metróvonal felújítását végző vállalkozóval már tárgyalnak arról, hogy az adventi hétvégéken visszaállítják a metróforgalmat, ha ez műszakilag megoldható, és minden esély megvan rá, hogy ezt kivitelezni lehessen.

Bolla Tibor szerint folyamatosan reagálnak az utasforgalmi adatokra, az első tapasztalatok pozitívak, bár vannak olyan időszakok, amikor zsúfoltak a járművek, de minden utas eljut a kívánt úti célhoz, és amikor járt a metró, akkor is voltak tömött szerelvények.

Folyamatos az utasszámlálás, ennek következménye, hogy eggyel több járművet állítottak menetrendbe a 12-es és 14-es villamos vonalán, illetve lehetőség szerint további sűrítések is esélyesek.

A buszoknál ez nem látszik indokoltnak.

A pótlójáratoknál a késés nem azt jelenti, hogy többet kell várni a buszokra, csak az adott konkrét jármű érkezik később a menetrendhez képest.

Bolla Tibor ezt azzal magyarázta, hogy az Árpád úton gyakran beállnak autóval a buszsávba, illetve a megállókban tovább tart az utasok le- és felszállása, mint tervezték.

Hatalmas késéseket szednek össze a metrópótló buszok
Tíz óra körül már 30-40 percet késnek.

A rendszerben vannak tartalékjárművek is, amelyeket zsúfoltság idején el tudnak indítani. A hétvégi közlekedés a kevesebb utas ellenére nagyobb figyelmet igényel, hiszen az egész vonalat lezárják, a Deák tér környékének átengedő kapacitása szűkös, ott nagyon lelassulnak a buszok. Vizsgálják, hogy miként lehetne egyéb útvonalakat – esetleg villamossíneket – használni.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik