Belföld

Cigányozós konteóval fordít hátat a Jobbik néppártosodásának Volner János

Még saját pártjának lapját is képhamisítással vádolja.

Úgy tűnik, visszatért régi önmagához a Jobbik, amelynek frakcióvezetője, Volner János keddi Facebook-bejegyzésében azt feszegette, hogy a „polkorrekt média” „kifehérített” egy „cigánybűnözőt”.

Volner két képet rakott egymás mellé, amelyen egy két évvel ezelőtti bűncselekmény elkövetője látható, a bal oldali képen kontrasztosabban, a jobb oldalin fakóbban, és azt állítja, hogy a Népszava, az Origo, az Index és a 444.hu meghamisította a képet.

Szerintem jobb a valóságot olyannak látni, amilyen. Így, kozmetikázás nélkül

– bölcselkedett Volner.

Csakhogy a 444 utánajárt: nem volt manipulálás, a rendőrség a Volner által hamisnak gondolt, világosabb és fakóbb fotót adta ki. Még a Jobbik-közeli Alfahír portál is ezt a változatot használta.

A sötétebb képet a Kuruc.info jelentette meg, ők azt állítják, hogy a hivatalos körözési képet használták. A rendőrség honlapján a kép már nem lelhető fel (mivel a férfit már nem körözik, így a fenti képen mi is kitakartuk, ez a törvény), de döntse el mindenki, mennyire életszerű az, hogy a Kuruc.info-n kívül mindenki manipulált, még a Volner pártjához kötődő lap is.

Frissítés: Volner frissítette a Facebookon a bejegyzést, arról ír, hogy „más portálokkal együtt maga is a meghamisított fotót kapta, vélhetően a rendőrségtől”, és fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy „ezúttal nem a média polkorrektsége áll a háttérben, hanem valaki másé”. Ezek szerint a politikus továbbra sem tartja elképzelhetőnek, hogy a rendőrség egyszerűen egy fakó fotót készített, amit a Volner által olvasgatott szélsőjobboldali portál „kiigazított”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik